Oltványi Ottót az óbudai temetőben búcsúztatják

Oltványi Ottót, az MTI volt vezérigazgatóját március 2-án, szerdán 13.15 órakor az óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra. A 85 éves korában elhunyt Oltványi Ottót az MTI saját halottjának tekinti.

Oltványi Ottó több mint öt évtizedet töltött el a nemzeti hírügynökség kötelékében, bel- és külföldi tudósítói posztok végigjárása után került az MTI élére.


1925. december 21-én született Debrecenben. 1949-ben diplomázott a Debreceni Tudományegyetem jogi karán, német, angol, román nyelven beszélt.


Újságírói pályáját a Debreczen című napilapnál kezdte, ott dolgozott a lap 1951-ben történt végleges betiltásáig. A Magyar Távirati Iroda munkatársaként két évtizeden át, 1971-ig Debrecenből tudósított. Ezt követően 1977-ig az MTI bécsi, 1982-ig pedig bukaresti tudósítója volt. Hazatérése után kinevezték az MTI Belpolitikai Főszerkesztősége helyettes vezetőjének, majd ismét Bukarestbe vezetett útja, ahonnan 1987-től 1990 végéig tudósított.


Oltványi Ottót 1990 novemberében nevezték ki az MTI vezérigazgatói posztjára, ezt a feladatot három éven át látta el, 1993-tól 1994-ig a Hírügynökségek Európai Szövetségének (Alliance) alelnöke volt. 1997-2001 között az MTI Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testületének (TTT) elnökeként tevékenykedett, majd 2002 júniusától 2005-ig tagként vett részt a testület munkájában.


1990-ben jelent meg A vég című könyve, amelyet fiával, Oltványi Tamással együtt írt az 1989-es bukaresti eseményekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.