Ölni akart a fiatal dinnyetolvaj, tíz évet kapott érte

Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt Á. L. vádlott fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetését 12 évről jogerősen 10 évre enyhítette a Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa kedden - közölte az ítélethirdetés után a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
Fórizs Ildikó hozzátette: a vádlott büntetése háromnegyed részének letöltése után helyezhető feltételes szabadságra. Az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt, és senki nem sérült meg.

A tényállás szerint 2012 augusztusában a vádlott a nevelőapjánál tartózkodott Kismarján. A sértettek, H. János és felesége háza a falu határában állt, mellette terült el Á. János dinnyeföldje. A vádlott két alkalommal is dinnyét akart lopni Á. János földjéről, de nem sikerült neki, mert egy ismeretlen férfi elküldte a területről.

A vádlott abban a tudatban, hogy H. János szólt rá a dinnyelopási kísérleteikor, elhatározta, hogy bosszút áll rajta. Terveibe bevonta két gyermekkorú barátját, és megegyezett velük, hogy bosszúból felgyújtják a sértett házát.

Beszereztek másfél liter benzint és egy pár gumikesztyűt, hogy ne hagyjanak ujjlenyomatot. Sötétedés után, amikor a sértettek már elaludtak, a vádlott és két társa átmászott a drótkerítésen, és felment a padlásra. Á. L. az első két szarufára locsolta a benzint, és meggyújtotta. A padlástérben gyorsan elterjedt a tűz. A fényt látva a szemben lévő házban lakó gyermek felébresztette a szüleit, ők hívták ki a sértetteket az égő házból. A lángokat a tűzoltók eloltották.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.