Olaszliszka: elégették az emberöléskor viselt ruhákat

Tanúkihallgatással és egy korábban már lejátszott titkos hangfelvétel szövegének az ismertetésével folytatódott az olaszliszkai emberölés büntetőperének pénteki tárgyalása Miskolcon, a Borsod megyei bíróságon.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán 2006.  október 15-én. A bűncselekmény előzménye az volt, hogy a férfi autójával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével -  részben társtettesként, részben felbujtóként - nyolc embert vádolnak.

A Czibrik Attila vezette bírói tanács a tárgyalás első részében lejátszott egy hangfelvételt, amelyen egy tanú beszámol az általa a tragédiáról hallottakról. A tanú a bíróság előtt ezen nyilatkozatát fenntartotta.

Azt vélelmezte, hogy a vádlottak ruháit - amelyeket a  bűncselekménykor viseltek - a nyomok eltüntetése miatt elégették. Azt mondta, látta, amikor két férfi nejlonszerű anyagba csomagolva  vitt valamit, amit feltehetően elégettek egyikük házának kazánjában. Hozzátette: szerinte a harmadrendű vádlott nem vett részt az  emberölésben, őt belekeverték ebbe az ügybe.

A vádlottak kérdéseket intéztek a tanúhoz, egyebek mellett az  első- illetve a másodrendű vádlott - az elsodort kislány bátyja és  apja - reagált az elhangzottakra. A tanú és a másodrendű közötti  véleménykülönbség indulatos szóváltásba torkollott, mindketten  felemelték a hangjukat, csak bírói felszólításra fejeződött be a vita.

A tárgyalás második részében az említett, korábban már  lejátszott titkos hangfelvételnek a szövegét ismertette a bíróság,  amely az első- és a harmadrendű vádlottak beszélgetését rögzítette.  A nem túl jó minőségű hanganyagban számos szövegrészt a korábbitól  eltérően sikerült a háttérzajoktól megszűrni.

A két vádlott beszélgetésében elhangzik a hetedrendű vádlott  neve, úgy említik, hogy ő "ütött", azaz részt vett a  bűncselekményben. A hatodrendű vádlott kapcsán azt fejtegetik, őt  "be kellett mártani".

Az elsőrendű vádlott nem kívánt a felvételen elhangzottakra  reagálni, illetve nem válaszolt a bíróság kérdéseire sem, a  harmadrendű vádlott azonban igen. A sértett - Szögi Lajos - jogi  képviselőjének kérdésére úgy fogalmazott: szerinte többen vettek részt a bántalmazásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.