Okok és előzmények nélkül támadtak iskolatársaikra

Garázdaság, zsarolás kísérlete és testi sértés miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség két fiatal ellen, akik iskolájukban több diáktársukat is megverték és megfenyegették - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Pirger Csaba elmondta, 2011-től az akkor 16 éves F. Cs. V. az egyik zalaegerszegi szakközépiskolában több alkalommal is ok és előzmény nélkül megütötte, megrúgta egyik diáktársát.

Társával, a hasonló korú G. B.-vel 2012-ben a mosdóban támadt rá a fiúra, cigarettát és pénzt követeltek tőle, nyomatékul pedig ököllel ütötték áldozatuk fejét, oldalát és mellkasát.

A többszöri verés miatt a fiúnak a szája felrepedt, zúzódások keletkeztek a koponyáján, az orrán és a mellkasán.

Az elsőrendű vádlott több diáktársára is rátámadt minden előzmény nélkül. Az iskola folyosóján, tornatermi öltözőjében lökdöste, ütötte és rúgta áldozatait, akik közül volt olyan, akinek felrepedt az arca és zúzódott a lábszára.

Az ügyészség F. Cs. V. ellen nyolcrendbeli garázdaság, zsarolás kísérlete és kétrendbeli testi sértés miatt emelt vádat. Társának zsarolás kísérlete és testi sértés miatt kell a bíróság előtt felelnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.