Öcsödi gyilkosságok: megerőszakolták és elégették az áldozatokat

Több emberen, részben előre kitervelten, részben aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és egyéb bűncselekményekkel vádolja az ügyészség azt a 36 éves férfit, illetve 17 éves társát, akik 2010-ben Öcsödön megöltek, majd elégettek két embert - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Balázsné Busku Terézia az elkészült vádiratot ismertetve elmondta: a 36 éves elsőrendű vádlott 2007-2008 táján ismerte meg a fiatalkorú másodrendű vádlottat, a fiú szülői engedéllyel hozzáköltözött, és onnan járt iskolába. A 2010. május 8-án történt első bűncselekmény sértettjének, a másodrendű vádlott rokoni köréhez tartozó férfinak a meggyilkolását azért határoztak el, mert többször vitába keveredtek, és az elsőrendű vádlottat többször bántalmazta.

A sértettről tudták, hogy nagyon édesen szereti a kávét, ezért amikor meghívták magukhoz, kávéval kínálták meg, amelyben két levél nyugtató hatású gyógyszert kevertek össze a cukorral. A vendéggel később pálinkát is itattak, majd miután elvesztette az eszméletét, egy műanyag zacskót húztak fejére, és megfojtották. Ezt követően a testet a házban található nagyméretű kemencébe tették, és másnap elégették. Az emberi maradványokat egy zsákban kivitték a Köröshöz, és a folyóba dobták.

A második ügy áldozata, egy kiskorú fiú 2010. október 25-én találkozott a másodrendű vádlottal, és meghívására elment az öcsödi házba. A fiút erőszakkal ott fogták, lekötözték, és az elsőrendű vádlott többször fajtalankodott vele. Napokig éheztették, majd hogy ki ne tudódjon, mit tettek vele, eldöntötték, végeznek a fiúval. A sértettet az elsőrendű vádlott halálos sérülést okozva mellbe szúrta, majd a holttestet szintén elégettek. Az orvos szakértői vélemény szerint a áldozatot feldarabolták, és úgy helyezték a kemencébe. A megmaradt emberi csontokat a Körösbe dobták, illetve a ház kertjében ásták el.

A gyilkosságok egy 2010. december 4-én szintén a házba csalt kiskorú öcsödi lány révén derültek ki. Őt a másodrendű vádlott lekötözte, több ízben megerőszakolta, míg az elsőrendű vádlott fajtalankodott vele. Fogva tartása alatt a másodrendű vádlott beszélt neki a második gyilkosságról, és az interneten megmutatta az áldozat fotóját is, akit akkor még eltűnés miatt köröztek. A lánynak december 7-én sikerült elrágnia a kezére kötözött zsinórt, kiszabadította magát, és kimenekült az épületből. Az utcán segítséget kért, majd a rendőrségen beszámolt a vele történtekről.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlottra életfogytiglan tartó szabadságvesztést, míg a másodrendű vádlottra fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kérnek. Mivel az ügy a kiemelt eljárás körébe tartozik, a Szolnoki Törvényszék várhatóan szeptemberben megkezdi a tárgyalást. Az ügyészség a bűncselekmények szexuális részletei, a kiskorú sértettek és a fiatalkorú vádlott érdekei miatt zárt tárgyalást javasol.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.