Óbudán három területről telepíthetik ki az embereket

Elsősorban három területen lehet szükség lakossági kitelepítésekre Budapest III. kerületében az árvíz miatt a szaktervezők szerint.

Tarlós István főpolgármester az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: ha csütörtökig igazolódna az osztrák előrejelzés szerinti, minden eddiginél magasabb vízhozam és vízállás a magyar szakaszon is, akkor három területen lehet lakossági kitelepítés.

Tájékoztatása szerint az északi terület a Rövid utca, az Árpád utca, Ásó utca északkeleti vége, a Sinkovics Imre utca északnyugati vége, az Ármány utca északnyugati vége, a Naplemente utca, a Markó utca, az Ipartelep utca, a Szent István utca, a Pünkösdfürdő utca, a Mária utca és a Batthyány utca által határolt terület.

A déli zóna az Arany utca keleti vége, a Kölcsey utca keleti vége, a Béke utca keleti vége, a Zrínyi utca középső része, a Zöldfa utca nyugati vége és a Kolozsvári utca nyugati vége között fekszik.

A nyugati terület pedig a Tegez utca, a Bem utca déli vége, az Aradi utca északi vége és a Petőfi utca keleti vége közötti terület.

A főpolgármester közleménye szerint megkezdték a Margitsziget védelméhez szükséges anyagok és eszközök behordását, a Római-parton pedig az elsőrendű védvonalon az árvízi "kapuk" bezárását. Utóbbi helyszínen elkezdődött a védmű talpának megerősítése is. A római-parti védelem szervezése rendben és nyugodtan zajlik - közölte a városvezető.

Tarlós István azt is jelezte: a hullámtér az előző árhullámokhoz hasonlóan mindenképp víz alá kerül.

A budai alsó rakpartot várhatóan kedd este 8 órakor, a pestit - a korábban jelzettnél korábban - este 10 órakor zárják le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.