Óbudai gázrobbanás: közel félmilliárdos kár

Az első statikai vizsgálatok szerint menthető a Tímár és a Pacsirtamező utca sarkán álló, szerdára virradó éjjel gázrobbanás miatt részben megsemmisült ház. A társasház biztosítója szerint legalább 450 millió forint a kár.

Beigazolódott a főváros harmadik kerületében, a Tímár és a Pacsirtamező utca sarkán álló, gázrobbanás miatt részben megsemmisült ház lakóinak félelme szerda késő este: nem volt üres az a lakás, ahol a detonáció történt. A speciális mentők ugyanis egy férfi és egy nő holttestére bukkantak a romok között. A harmadik kerületi önkormányzat szerint egy anya és fia volt az áldozat.

Mint arról már beszámoltunk, szerdára virradó éjjel, hajnali fél kettő körül vélhetően gázrobbanás történt, ennek során megsemmisült, majd kigyulladt a három emeletes ház egy része. A házból 22 embert kellett kimenekíteni, egy férfit súlyos sérüléssel szállítottak kórházba a mentők.

Két embert pedig szerda késő estig eltűntként tartottak nyilván: a berobbant lakás lakóit. Azt ugyanis nem lehetett tudni, otthon voltak-e a robbanás idején, a terület átvizsgálását pedig sokáig lehetetlenné tette az, hogy a megsérült épületrész életveszélyessé vált, így a tűzoltók sem juthattak fel a valamikori lakásba. A kutatás végül szerda délben kezdődött el, és késő este vezetett szomorú eredményre, a holttestek megtalálására.

Miután más személyeket nem kerestek, csütörtökön nagy erőkkel láttak neki a romok elszállításának, ezzel egy időben pedig elkezdődött a tűzvizsgálat és az épület statikai ellenőrzése.

Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője kérdésünkre közölte: a tűzvizsgálat elkezdődött, de időbe telik mire a robbanás okát kideríthetik, így legkorábban a jövő héten várható eredmény.

Pap Ferenc az épületet vizsgáló statikus lapunk érdeklődésére elmondta: csütörtökön csak robbanástól távolabb lévő lakásokat tudta átvizsgálni, és ott egyelőre nem látott arra utaló jelet, hogy a ház menthetetlen lenne. Hozzátette: a ház súlyosan károsodott részét várhatóan csak pénteken tudja megvizsgálni, mivel még mindig óriási mennyiségű romot kell eltakarítani. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: a robbanás helyén, a második emeleti födémen továbbra is félemeletnyi törmelék található.

Noha az épület – legalábbis az első vizsgálatok szerint – nem válik végleg lakhatatlanná, a kár egészen biztosan több százmillió forintra rúg. A társasház biztosítója, az AEGON Magyarország becslései szerint legalább 450 millió forintnyi kár keletkezett a robbanás miatt az épületben és a laksásokban. A biztosító ugyanakkor közleményében hangsúlyozta, hogy ez az összeg még jelentősen változhat az alapos, minden részletre kiterjedő kárfelmérés során.

Az óbudai önkormányzatnál érdeklődésünkre elmondták, hogy a társasházból kiköltöztetett lakók közül három családnak lakás biztosítottak, két idős embert pedig egy nyugdíjas otthonban helyeztek el, a többiek rokonoknál, ismerősöknél megoldották lakhatásukat. A károsultaknak emellett száz-, illetve kétszázezer forint rendkívüli segélyt ad az önkormányzat.

Az óbudai robbanás helyszínének másnapja
Óbudai robbanás helyszíne, takarítás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.