Obama ruházati céget reklámoz tudtán kívül

Barack Obama amerikai elnök a New York-i Times Square-en reklámozza a Weatherproof ruházati céget, tudtán kívül.

"A stílusban vezető" - olvasható az Obamát ábrázoló két óriásplakáton, amelyet a Weatherproof helyezett el New York leghíresebb terén, hogy reklámozza termékeit. A plakátok - amelyeken az elnök a kínai Nagy Falon pózol a Weatherproof cég kabátjában - azonban a Fehér Ház engedélye nélkül kerültek a térre, így el kell távolítani őket.

Obama zsebre tett kézzel, lezser tartásban áll és néz el a járókelők felett a két azonos poszteren, amely tulajdonképpen hírfotó, a ruházati cég vezetője, Freddie Stollmack egy újságban talált rá. Stollmacknak ismerősnek tűnt a kabát, amelyet az elnök a kínai látogatásakor készült fotón viselt; nagyítóval jobban szemügyre véve meg is találta a ruhán a cég márkajelzését. Ezután döntött úgy, hogy a fotókból posztereket készíttet, és azokat kihelyezteti a Times Square-re.

A fotót az AP készítette, és Stollmack megvette a hírügynökségtől a kép felhasználási jogát. A Weatherproof vezetője viszont nem kért engedélyt a Fehér Háztól, jóllehet az AP szerződése erre figyelmeztette. Stollmack azt mondta, úgy hitte, hogy nincs szüksége külön engedélyre, mivel a reklámplakáton nem szerepel olyan üzenet, hogy Obama támogatja a cég termékeit.

A Fehér Ház szerdán közölte: kérni fogják a Weatherproofot, hogy távolítsa el a plakátot, mert azt sugallja, Obama vagy az elnöki hivatal jóváhagyta a reklámot. A Fehér Ház hagyományosan nem engedélyezi az amerikai elnök nevének vagy képének kereskedelmi célú felhasználását.

A Weatherproof vezetője azzal védekezett, hogy jóhiszeműen járt el, azt gondolta, a hatalmas poszterrel erősítik az elnök imidzsét.

Dudley Blossom manhattani marketinges szakember kifejtette, hogy a szóban forgó plakát hatékony reklám, ugyanis az elnöknek és a first ladynek erős "divathitelessége" van, vagyis a fogyasztók követik az ország első házaspárjának szokásait. Emlékezete szerint ilyen formában, az elnök fotójával korábban még egyetlen cég sem reklámozta a termékeit.

 

A Weatherproof ruházati cég az amerikai elnökkel reklámozza termékeit a Time Square-en
A Weatherproof Garment Company advertisement depicting U.S. President Barack Obama on the Great Wall of China is seen in Times Square, New York January 6, 2010. REUTERS/Lucas Jackson (UNITED STATES - Tags: BUSINESS POLITICS IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.