Obama őse Temesvárnál harcolt a törökök ellen

Amerikai kutatók Barack Obama közelgő németországi látogatása előtt kiderítették, hogy az amerikai elnök egyik távoli őse német volt. Egy másikról kiderült, hogy részt vett Temesvár 1716-os ostromában, amikor az osztrák csapatok visszafoglalták a törököktől a híres magyarországi végvárat.

A Pennsylvania állambeli Middletownban dolgozó származáskutatók azt állítják, olyan dokumentumokra bukkantak,  amelyek bizonyítják, hogy Obama egyik őse az 1700-as években német földön élt.

Az ancestry.com genealógiai oldalon előkerült egyházi iratok  szerint Obama hatodik dédapja egy bizonyos Johann Conrad Wölflin  volt, aki 1729. január 29-én látta meg a napvilágot egy Stuttgart melletti kisvárosban, az Enz folyó mentén fekvő Besigheimban. Wölflin 1750-ben egy Patience nevű hajó fedélzetén utazott át Amerikába, ahol nevét Wolfleyra változtatta, és a pennsylvaniai  Middletownban telepedett le - mondta el a kutatást vezető Anastasia  Tyler genealógus.

A német születésű férfi 1756-ban feleségül vette Anna Catherine Schockey-t; és legalább hat gyerekük született, közöttük 1766-ban Ludwig Lewis Wolfley, Obama ötödik dédapja.

A származásvizsgálatot az ancestry.com kezdte néhány hete Obama  küszöbön álló németországi látogatása előtt azon híresztelések  megerősítésére vagy eloszlatására, hogy az elnöknek német gyökerei  vannak. Ugyanez a portál volt az, amelyik 2007-ben már kiderítette,  hogy a kenyai apától és amerikai anyától származó afroamerikai elnök  ereiben ír vér is csörgedez.

Tyler elmondta, hogy több, Németországba vezető származási vonal is felmerült, de a Wolfley-vonal volt a legvalószínűbb, ezért ezt vizsgálták. A kutatás végül megerősítette, hogy Obama anyja, Ann Dunham ágán valóban német származást is fel tud mutatni. Obamát Dunhamon keresztül viszonylag gyorsan összekapcsolták Wolfleyval, akinek német kötődését azonban csak a múlt héten, pénteken tudták  megerősíteni, amikor egy kutató a Utah állambeli Salt Lake City családtörténeti könyvtárának mikrofilmes anyagai között rábukkant az ezt bizonyító feljegyzésre. A megtalált egyházközségi irat, egy  úgynevezett Seelenregister (a lelkek nyilvántartása) nemcsak Obama  hatodik dédapjáról, hanem annak szüleiről és nagyszüleiről is  részletes információkat tartalmazott; ezzel megtalálták a kirakós  játék kulcselemét.

Az Amerikába áthajózott Wölflin-Wolfley őseiről egyebek mellett  kiderült, hogy nagyapja 30 éven át a Stuttgarttól délre fekvő  Orsingen városka polgármestere volt. 1690-ben született apja, Johann Martin Wölflin pedig katonaorvos volt, aki részt vett a 18. század  eleji európai nagyhatalmi háborúskodásokban Franciaország, Szicília  és a mai Románia területén. Az 1716-18-as osztrák-török háborúban pedig ott volt Temesvár ostrománál; a Habsburg birodalmi csapatok Savoyai Jenő vezetésével felszabadították a fontos magyarországi végvárat a török uralom alól. Az előbányászott okmányokból az is kiderült, hogy Johann Martint a csatában megsebesítette egy nyílvessző, amelyet az erődből lőttek ki.

Több korábbi amerikai elnöknek is voltak német gyökerei, többek  között Dwight d. Eisenhowernek, aki a szövetséges erők  főparancsnokaként a náci Németország elleni hadműveletek irányította a második világháborúban a nyugati fronton.

Barack Obama pénteken látogat el a szász fővárosba, Drezdába. Tiszteletét teszi az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor helyszínén is; az egyik altábor felszabadításában a 89. gyalogsági hadosztály katonájaként 1945 áprilisában részt vett az amerikai elnök anyai nagybátyja, Charlie Payne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.