Nyugdíjas bridzsklubra csapott le a thai rendőrség

Az országban igen szigorúak a szerencsejátékra vonatkozó törvények. A népszerű üdülőhelyen, Pattajában szerdán tartott razzián többeket azért tartóztattak le, mert túl sok kártya volt náluk.

A nyugdíjasok azzal védekeztek, hogy nem pénzben játszottak, a hatóságok szerint azonban túl sok játékkártya volt náluk - írta a BBC. A kártyaklub tagjai egy 1935-ben hozott jogszabályt szegtek meg, a Játékkártya törvényt, ami megtiltja a magánszemélyeknek 120 játékkártyánál több birtoklását.

A játékosokat csütörtökön óvadék ellenében szabadlábra helyezték 12 órányi őrizet után. A razziában 12 angol, három norvég, három svéd, két ausztrál, egy német, egy dán, egy kanadai és egy új-zélandi illetőt tartóztattak le az AFP hírügynökség beszámolója szerint. Az egyik helyi lap úgy tudja, egy 84 éves holland asszony is a letartóztatottak közt volt. 

A rendőrség szerint azért szálltak ki a bridzsklubba, mert a korrupcióellenes központ kapott egy fülest. A thaiföldi katonai vezetés elkötelezett a korrupció és a bűnözés visszaszorításában. 

A thai bridzsszövetség elnöke Pattajába utazott, hogy elmagyarázza a rendőrségnek a játékszabályokat – számolt be a lap. 

Thaiföldön nagyon szigorúak a szerencsejáték-ellenes intézkedések, a szerencsejátéknak majdnem minden formája tiltott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.