Nyugaton jégeső, keleten közel 40 fok

Míg Vas megyében jégeső kíséretében tört be hazánkba a vihar, addig a keleti országrészben tovább tombol a kánikula.

Míg az ország nyugati felén már tombol a vihar, addig keleten továbbra is a hőségé a főszerep, Nyíregyházán 37, Fóton pedig 38 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála az Időkép.hu hőtérképe szerint.

Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyére a várható heves zivatarok veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adta ki szerdára a meteorológiai szolgálat.

Az osztrák-magyar határtól 10 percre,  Vasvörösvárban, Ausztria Burgenland tartományában már heves vihar tombol, és 3 óra előtt nem sokkal már Szombathely felett is sötét fellegek gyülekeztek.

A Vas megyei Cákon diónagyságú jég esett, ahogy Kőszegen és Bükön is. Délután 3-ra a Bakonyban és a Dunántúl északnyugati felén is erős zivatarok alakultak ki.

Sopronban néhány óra leforgása alatt jelentősen lehűlt a levegő, míg a legmagasabb délelőtti hőmérséklet 33,8 fok volt a városban, addig délután valamivel három óra utánra 21,2 fokra csökkent a beszivárgó észak-nyugati szél miatt.  

A délutáni óráktól késő estig a front mentén 90-100 km/órás széllökések is jöhetnek, de a Balatonnál akár 110-120 km/órás szelek is várhatóak, szerdán délután másodfokú viharjelzés lépett érvénybe a tó mindhárom medencéjében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.