15 ezer euró a magyar prostituált gyilkosáért

Tizenötezer euró nyomravezetői díjban részesülhet az a bejelentő, aki érdemi információt szolgáltat egy februárban, Amszterdamban történt gyilkosság elkövetőjéről.

Az európai nemzetközi rendőri együttműködés keretében is ritkán fordul elő, hogy a nyomravezetői díjat kitűző rendőrség egy másik országban is közzéteszi az erre vonatkozó közleményét.

A holland rendőrség most ezt tette Szabó Bernadett magyar állampolgár esetében, akit idén február 19-én találtak holtan az amszterdami vígalmi negyedben levő Oudezijds Achterburgwal utcában, egy bordély "munkaszobájában".

A korábban Nyiregyházán élő Betti, illetve Pingvin becenévre hallgató lány halálát az előző este elszenvedett késszúrások okozták - közölte Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. Az amszterdami kerületi ügyészség főügyésze által felajánlott 15000 euró nyomravezetői díjban az részesül, aki az elkövetővel kapcsolatban pontos adatokat közöl. Ha többen is jelentkeznek használható bejelentéssel, a díjat a szolgáltatott információ értéke szerint osztják fel köztük.

Aki érdemi információval rendelkezik, az bejelentését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Osztályán személyesen vagy a 06/42-524-600-as telefonszámon, a 112-es ingyenes segélyhívószámon teheti meg, illetve közvetlenül a holland hatóságok e-mail címén. A közölt információt és a nyomravezető személyét mind a magyar, mind holland rendőrség bizalmasan kezeli.

Az amszterdami piros lámpás vigalmi negyedben egyébként szinte mindig nyugalom van, meglehetősen ritkák a bűncselekmények, mivel a területet és annak üzleti életét közismerten a helybeli - leginkább a kínai - maffia irányítja és felügyeli. Ez az ellentmondásnak tűnő tény annak köszönhető, hogy a csatornákkal szabdalt különben gyönyörű történelmi negyed szabályos, törvényes keretek között is rengeteg jövedelmet biztosít a tulajdonosoknak, amit természetesen nem akarnak elveszíteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.