Nyomozás indult az adóellenőröket elrabló uberes ellen

Nyomozást rendeltek el annak az uberesnek az ügyében, aki május 11-én bezárt az autójába és jól megkocsikáztatott két adóellenőrt a fővárosban.

A fővárosi főügyész közleményében írtak szerint „egy közismert telefonos applikáció használatával két adóellenőr személyszállítási szolgáltatást rendelt a II. kerületben”. A fuvar végeztével az adóellenőrök igazolták magukat, és közölték a sofőrrel, hogy jegyzőkönyv felvétele indokolt. A sofőr nem működött együtt, az ellenőrökkel vitatkozni kezdett, majd lezárta a gépkocsi ajtajait, és nagy sebességgel elindult.

Mint az ellenőrrablás kapcsán a sajtó annak idején megírta, egy uberes sofőrről volt szó, aki bepánikolt a fényes nappal történt ellenőrzéstől. Előbb ki akarta tessékelni az utasokat, majd miután a NAV-osok a jegyzőkönyv felvétele miatt ezt nem tették meg, foglyul ejtette őket, és arra a kérdésre, hogy hová mennek, csak annyit felelt: jó helyre.

Az ellenőröknek nem esett bántódása, de jó fél órán át kocsikáztatta őket a sofőr, aki attól ijedt meg, hogy levehetik a rendszámát. Mikor a férfi lenyugodott, megállt és hagyta kiszállni utasait, akik közben már hívtak segítséget.

A sofőrt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága jelentette fel, s ez alapján a kerületi ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt elrendelte a nyomozást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.