Nyolcszázezer dollárt adományoz Shakira Haitinek

A világ egyik legelismertebb énekesnője nyolcszázezer dollárral támogatja a karibi ország tavalyi földrengésében megkárosodott Elie Dubois lányiskola újjáépítését.

Az iskola építéséhez a pénzt a 34 éves énekesnő alapítványa a Barefoot Foundation adományozza. A szervezet már számos iskolát húzott fel Kolumbia szegénynegyedeiben.

A Grammy-díjas híresség az iskola diákjait is meglátogatta, együtt táncolt és énekelt velük, a 2010-es labdarúgó világbajnokságra írt Waka Waka című dalt adta elő.

"Meggyőződésem, hogy az oktatáson keresztül vár jobb jövő a haiti emberekre" - mondta.
Az iskolának egy közel százéves épület ad otthont, a 2010. január 12-i földrengés - amely becslések szerint több mint 300 ezer ember haláláért felelős - súlyos károkat okozott a házban.

Az 1913-ban épült, 9-tantermes, 250-férőhelyes iskola volt a szigetországban az első, amely szakmát adott lányok kezébe. Újjáépítése két hónapon belül kezdődik, és 14 hónapig is eltarthat.

(People en espanol/ hirado.hu)

A világ egyik legelismertebb énekesnője nyolcszázezer dollárral támogatja a karibi ország tavalyi földrengésében megkárosodott Elie Dubois lányiskola újjáépítését
Colombian pop star Shakira (C) holds a gift presented to her by students of the Elie Dubois public school in Port-au-Prince March 31, 2011. Shakira pledged $400,000 on Thursday to help rebuild a school for girls in Haiti that was severely damaged during the country's devastating earthquake last year. The Grammy award winner and songwriter announced the contribution during a visit to the Haitian capital Port-au-Prince, where she danced and sang with students of the Elie Dubois public school. REUTERS/Swoan Parker (HAITI - Tags: EDUCATION ENTERTAINMENT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.