Nyolc szórakozóhelyet bezáratnának a tűzoltók Budapesten

Nyolc fővárosi szórakozóhely bezárását kezdeményezi a tűzoltóság, mert veszélyesnek ítélték őket. 86 szórakozóhelyből 31-et megbírságoltak.

Nyolcvanhat szórakozóhely ellenőrzésének eredményeként 31 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, összesen mintegy félmillió forintot, egy szabálysértési feljelentést tettek, 13 hatósági figyelmezetést alkalmaztak, illetve nyolc szórakozóhely esetében az illetékes jegyzőnél kezdeményezték a működési engedély ideiglenes bevonását - mondta az FTP főosztályvezetője.

A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) a jogszabályok betartatása, a tűzesetek és a balesetek megelőzése érdekében még január közepén rendelte el az 50 főnél nagyobb befogadóképességű zenés, táncos szórakozóhelyek soron kívüli tűzvizsgálati ellenőrzését.

Az egyik diszkó bezárását azért kezdeményezik, mert építési engedély nélkül átalakították át, míg a többinél a működési engedélytől eltérően üzemeltek.

Dobson Tibor a leggyakoribb hiányosságok között említette, hogy a szórakozóhelyeken a működési engedélyben meghatározott létszámot jelentősen meghaladó személy tartózkodott, a menekülési utakat leszűkítették különböző áruval, göngyöleggel, illetve a kiürítésre szolgáló ajtókat vagyonvédelmi okokra hivatkozva leszűkítették, lezárták.
Sok esetben hiányosságként állapították meg azt is, hogy a tűzoltó készülékeket, a fali tűzcsapokat eltorlaszolták, felülvizsgálatukat, ellenőrzésüket nem végeztették el, a tűzoltó készüléket nem kellő darabszámban tartották készenlétben. Ezen felül előfordult, hogy az elektromos hálózat nem volt megfelelő állapotú.

A vizsgálat előzménye, hogy még szilveszterkor tűz volt a szigetszentmiklósi Ősz utca egyik családi házának pincéjében, melyben körülbelül ötvenen búcsúztatták az óévet. Tizenketten megsérültek, köztük ketten súlyosan, mert nem voltak menekülőutak. A szórakozóhelynek nem volt érvényes működési engedélye. A rendőrség ismeretlen tettes ellen közveszélyokozás miatt eljárást indított.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.