Nyolc évet kapott a négy ember halálát okozó ittas vezető

Nyolc év börtönre ítélte csütörtökön a Kiskunfélegyházi Városi Bíróság első fokon azt a 46 éves férfit, aki ittasan balesetet okozott, amelyben négyen meghaltak - közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Sárközy Szabolcs elmondta: a több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt nem jogerősen elítélt kiskunfélegyházi férfit mellékbüntetésként 4 évre a közügyektől, 8 évre pedig a járművezetéstől is eltiltotta a bíróság.

A férfi 2011. november 14-én Kiskunfélegyháza lakott területén kívül, az 5-ös úton az engedélyezett 90 kilométeres óránkénti sebesség helyett 130-140-nel közlekedett. Vérében 1,80-1,87 ezrelék véralkohol-koncentrációt állapítottak meg.

A szlovák forgalmi rendszámú személygépkocsit a férfi Kiskunfélegyháza felől Kecskemét irányába vezette, és úgy előzte az előtte haladó járműszerelvényt, hogy nem adott elsőbbséget a szemből érkező személygépkocsinak.

A járművek összeütköztek, a baleset következtében négy ember - köztük két gyerek - meghalt, és a balesetet okozó vádlott is súlyosan megsérült.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott enyhítésért nyújt be fellebbezést, ezért a per másodfokon a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.