Kilencéves lányát molesztálta - nyolc évet kapott

Szemérem elleni bűncselekmény, kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint zaklatás miatt nem jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte Sz. Zoltánt hétfőn a Kecskeméti Városi Bíróság.

Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró indoklása szerint kétséget kizáróan bizonyítást nyert, hogy a családjától külön élő vádlott a láthatás idején nála tartózkodó kilencéves leányával fajtalankodott, kiskorú gyermekeit veszélyeztette, korábbi élettársát zaklatta.

A vád szerint a 36 éves vádlott 2008 márciusáig együtt élt a Szabadszállás melletti tanyán élettársával és két közös gyermekükkel. Az italozó vádlott és élettársa között megromlott a kapcsolat, ezért a férfi elköltözött. A vádlott telefonon és közös gyermekeik útján rendszeresen életveszélyesen fenyegette meg korábbi élettársát.

A sértett 2009 márciusában zaklatás miatt feljelentette a vádlottat.

Két kiskorú gyermeke - egy kilencéves kislány és egy 14 éves fiú - gyakran látogatták édesapjukat. A vádlott 2009 második felében több esetben is fajtalankodott kislányával.

A kecskeméti nyomozási bíró meghallgatta a két gyermeket, édesapjukra részletes, terhelő vallomást tettek.

A bíróság előtt a 14. életévét betöltő fiú részletesen vallott az őt és édesanyját ért zaklatásokról, fenyegetésekről, valamint a telefonon küldött fenyegető üzenetekről. Azt is elmondta, hogy tanúja volt annak, amikor egyszer az édesapja fajtalankodott a testvérével.

A kislány vallomását is idézte a tanácsvezető bíró. A gyermek elmondta: édesapját szerette, csak akkor tartott tőle, amikor "ilyeneket követett el" vele szemben.

A bizonyítási eljárásban meghallgatott tanúk is megerősítették a vádhatóság állításait.

A bírói tanács elnöke hangsúlyozta: a férfi súlyosan megszegte a kiskorúak nevelésével kapcsolatos kötelességeit, rettegésben tartotta korábbi feleségét és két kiskorú gyermekét.

Súlyosbító körülményként vette figyelembe a bíróság a férfi büntetett előéletét, valamint azt, hogy a nemi erkölcs elleni bűncselekményt folytatólagosan követte el a nevelése alatt álló, védekezésre képtelen kiskorú gyermekével szemben.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban az ítélet enyhítéséért nyújt be fellebbezést. A bíróság fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.

A fellebbezések miatt a büntetőper másodfokon a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.