Nyíregyházán és Esztergomban is halállal végződött az otthoni verekedés

Meghalt egy 46 éves férfi, akit italozás közben bántalmazott két társa szombaton Nyíregyházán - közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

A tájékoztatás szerint az egyik nyíregyházi lakásban italozó, négyfős társaságból ketten - eddig tisztázatlan körülmények között - a házigazdára támadtak, és olyan súlyosan bántalmazták, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette. A feltételezett elkövetőket, Sz. Sándor 46 éves és Sz. Zsolt 45 éves nyíregyházi lakosokat a rendőrök a helyszínen elfogták.

A megyei rendőr-főkapitányság a két férfit őrizetbe vette, ellenük halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - olvasható a www.police.hu oldalon.

Esztergomban idős lakótársát verte halálra  egy férfi. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt - közölte Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a bűncselekmény szombat délután történt. A 45 éves esztergomi férfi közös otthonukban bántalmazta a 88 éves férfit.

A rendőrség halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt nyomoz, a 45 éves esztergomi férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.