Nutella-bojkottra szólít fel a francia környezetvédelmi miniszter

Ségolène Royal francia környezetvédelmi miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy a Ferrero tömegesen irtja az erdőket, s helyükre pálmákat ültet, ugyanis pálmaolaj felhasználásával készítik többek között a Nutellát is.

„Újra  kell telepítenünk a fákat, mert a tömeges erdőirtás hozzájárul a globális felmelegedéshez. Például nem kellene többé Nutellát fogyasztanunk, mert az is pálmaolajjal készül” - mondta  Ségolène Royal a Canal+ televíziónak adott interjújában.

Megjegyezte, hogy érdemes lenne más összetevőket használni a népszerű mogyorókrém elkészítéséhez. Mint az AFP megjegyzi, a Ferrero az általa használt pálmaolaj 80 százalékát Malajziából importálja, a maradék 20 százalékot Brazíliából, Indonéziából és Pápua Új-Guineából szerzi be. Ezeken a területeken tömegesen vágják ki a fákat, hogy helyükre pálmákat ültessenek - írja a Guardian.

Az olasz cég közleményben jelezte, hogy tisztában vannak a problémával, és keresik a használható alternatívákat a pálmaolaj kiváltására.

Franciaország már korábban is próbált fellépni a pálmaolaj-kereskedelemmel szemben. Két és fél évvel ezelőtt 300 százalékos adót próbáltak bevezetni rá, mondván az veszélyes mértékben hízlal és a termesztése súlyosan káros a környezetre. A javaslat azonban megbukott.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.