Novemberben jön az új Robbie Williams-lemez

Take The Crown című kilencedik stúdióalbuma november 5-én jelenik meg. A hírt a zenész is megerősítette Facebook-oldalán, sőt a rajongók már most megrendelhetik maguknak a korongot.

"A Take That két évvel ezelőtti újraegyesülése után mindenképpen vissza akartam térni egy saját lemezzel. Nagyon izgatott vagyok" – mondta nemrég Robbie Williams egy interjúban. Az énekes legutóbb 2009-ban adott ki szólólemezt, Reality Killed the Video Star címmel.

Robbie Williams, aki könnyedén megtölt egy stadiont
Robbie Williams, aki könnyedén megtölt egy stadiont

A Take The Crownt Los Angelesben rögzítettek Jacknife Lee producer közreműködésével. A lemezen hallható zenekar felvételeit a szintén Los Angeles-i Capitol Studios-ban vették fel. Az új stúdióanyag első kislemeze, a Gary Barlow közreműködésével készült Candy október 29-én debütál.

Az új korong borítóján Robbie Williams aranyszínű mellszobra lesz látható, méghozzá kék háttéren. Az új számok mellett a rajongók bepillantást nyerhetnek majd a lemez felvételeinek készítésébe is, valamint a Candy című számhoz készült videoklip forgatásáról készült film is megtalálható lesz a lemez tokjában.

Robbie Williams eddig világszerte több mint 60 millió lemezt adott el, többször nyerte meg a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában, és a Rekordok könyvébe is bekerült, amikor 2006-ban 1,6 millió jegy fogyott el koncertjeire egyetlen nap alatt. A Robbie Williamsszel a soraiban visszatérő Take That 2010-es lemeze, a Prestige a század leggyorsabban fogyó albuma lett.

A Take That a kilencvenes évek elejének legsikeresebb brit fiúcsapata volt. Robbie Williams 1996-ban kilépett az öttagú formációból, amely tíz évvel később nélküle állt újra össze. A Take That (Robbie Williams, Gary Barlow, Mark Owen, Howard Donald, Jason Orange) több mint 40 millió lemezt adott el eddig. A csapat a Beatles után az első olyan zenekar volt, amelyik négy egymást követő slágerlista-vezető dalt produkált.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.