Nőtt a bakonyi buszbaleset sérültjeinek száma

Tizenhárman sérültek meg, közülük négyen súlyosan abban az autóbuszban, amely felborult szerdán a Veszprém megyei Tapolcafő és Bakonyjákó között a havas úton - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel, a korábbi információt pontosítva.

Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: a busz vezetőjének nem esett baja; a súlyos sérülteket Budapestre, Pápára és Ajkára szállították.

A 83-as főúton elrendelt útzár még érvényben van, kivéve a buszokat, amelyek fél pályán közlekedhetnek Pápa felé - tette hozzá.

Az MTI tudósítója látta, hogy időközben megérkezett az a daru, amely visszaemeli az út menti árokba borult autóbuszt az útra.

A baleset helyszínén a mentők nagy erőkkel dolgoztak a tizenhárom sérült négy súlyos sérült ellátásán. A 22 utasból a sértetlenek pótlóbusszal folytatták útjukat.

Heizer János, a Bakony Volán vezérigazgatója a helyszínen gyűjtött információk alapján rekonstruálva a történteket az MTI-nek elmondta: a Pápáról Veszprémbe tartó busz Bakonyjákó közelében egy balra ívelő kanyarban a havas úton megcsúszott; a vezető sikertelenül próbált korrigálni, 15-20 métert csúszott az úton, majd a jármű árokba borult.  A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az autóbusz jó állapotú, téli gumikkal felszerelt.

Heizer János tájékoztatott arról is, hogy a menetíró tachográf szerint 50-55 kilométeres sebességgel hajtott a buszvezető,  ami a vezérigazgató szerint "relatív gyorshajtás", vagyis a buszsofőr nem jól választotta meg a sebességet. A térségi volán vezetője közölte, hogy korábban elégedett volt a buszvezető munkájával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.