Nősülni indult Kanadába egy magyar férfi, rab lett belőle

Több mint öt hete tart fogva a kanadai határőrizet egy magyar férfit, noha nem vádolják csempészéssel, nem folyamadott menedékért, megvan a repülőjegye is és már szívesen hazatérne Magyarországra - közölte vasárnap internetes kiadásában a Toronto Star kanadai napilap.
Csizmár Istvánt szeptember 2-án azért vették őrizetbe, mert hamisan tüntette fel a Kanadába való belépésnek okát. A férfi először azt állította, hogy látogatásra érkezett, majd elismerte, hogy szándékában áll feleségül venni a kanadai állampolgárságú Lóczi Zsuzsannát, akivel az interneten ismerkedett meg, és letelepedni szeretne az országban.

Csizmárt eddig háromszor hallgatták ki fogvatartás-felülvizsgálati tárgyaláson, utoljára pénteken. A bíró kijelentette, hogy nem engedheti be Kanadába, de a férfi nem ülhetett fel egy Európába tartó repülőgépre sem, ahogy remélte.

A férjjelöltet Kanadába meghívó Lóczi Zsuzsanna két és félórányira lakik a fogháztól. Minden nap felkeresi a férfit, sorsáért felelősnek érzi magát. Egymást a beszélőablakon át látva, telefonon tudnak ilyenkor szót váltani. Csizmár szerint kirívó eset az övé, mert akit hozzá hasonlóan bevittek, az már rendszerint aznap hazautazhatott.

A következő felülvizsgálati tárgyalást november 8-ra tűzték ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.