Normális? Saját vizeletüket isszák gyógyszerként
A túlélés törvényei című tévés produkció brit sztárja, Bear Grylls szupermenként kóborol a világ egzotikus és elhagyatott tájain. Az évek óta futó sorozat rajongói hozzászokhattak ahhoz, hogy hősünk simán felfalja az útjába eső bogarakat, férgeket és lárvákat. De az egyik sivatagi epizódban előadott mutatványa még az edzett nézőket is meghökkentette: a saját pisijét kortyolgatva pótolta szervezete folyadékhiányát.
Más okokból, de vizeletünk fogyasztására buzdít egy másik népszerű ismeretterjesztő csatorna riportfilmje is. Hol egy indiai jógi, hol egy közép-amerikai indián varázsló propagálja az eljárást. Felbukkan Mahatma Gandhi fotója is, akit némelyik internetes oldalon „rutinos vizeletivóként” jellemeznek. Sőt: „állítólag” Jim Morrison, a legendás Doors énekese szintén kipróbálta a pisikúrát. (A gonoszkodók visszakérdeznek: milyen anyag az, amit szegény Jim Morrison nem próbált ki?!)
Valószínűleg nem túl népes, de nálunk is létező tábora van annak az elméletnek, hogy vizeletünk elfogyasztása révén kigyógyulhatunk a különféle testi nyavalyákból. A „belsőleg alkalmazott” pisiterápiát Magyarországon egy ausztrál természetgyógyász másfél évtizede megjelent – aztán újra kiadott – könyve honosította meg. A könyv szerint a módszert nyugati országokban utolsó esélyként használják a betegeknél, olyan esetekben, amikor már minden mással kudarcot vallottak.
Különféle holisztikus pszichológiával, ezotériával és egyéb csudaságokkal foglalkozó honlapok mellett egy masszőr is lelkesen ajánlja kuncsaftjai figyelmébe a „szelíd, a test öngyógyító erejére” épülő gyógymódot, amelyről tudni illik, hogy a „legősibb homeopátiás eljárás”. Mindehhez – véli a sajátos munkastílusban dolgozó masszőr – még csak betegnek sem kell lenni, a kíváncsiak is bátran kipróbálhatják: „a vért biztosan jól megtisztítja”.
Értesülhetünk arról is, hogy célszerű a délutáni pisivel kezdeni, és fokozatosan, „nyers böjt” betartása mellett áttérni az egész napos vizeletivásra. A bennfentesek fontosnak tartják megemlíteni, hogy az első adag kiürítése után érkezik a középsugaras vizelet – na, ez a leginkább megfelelő.
A mértékletességről sem szabad elfeledkezni. „Barátkozz meg az anyaggal! (…) Ne úgy kezdd, hogy lehúzol egy jó nagy bögre reggeli pisát, inkább kezdd cseppenként!” – szolgál praktikus tanácsokkal az egyik cikk szerzője. Az ínyenceknek vizelet hozzáadásával készült koktél receptjét kínálja a világháló.
Azok, akik a józan ész ellenállásán túl undorukat is képesek voltak legyőzni, és rászánták magukat a pisiterápiára, vegyes tapasztalatokat szereztek. Az egyik páciens folytonos hányingerrel küzdve két hónapon át hörpintgette a vizeletét, de aztán – mivel nem javult a betegsége – boldogan abbahagyta a kúrát. Másvalakinek kifejezetten ártott a pisi, rosszabb lett az állapota.
Megint mások csodálatos gyógyulásokról számolnak be: egy asszony állítja (aki nem hiszi, járjon utána), hogy neki a mellrákja múlt el, a férjének a bőrgombája. A várható fogadtatás miatt azonban szűkebb környezetükben is titkolják, milyen gyógymódot alkalmaztak.
A pisiterápia hirdetői gyakran hivatkoznak az ősi indiai ájurvédikus gyógyászatra. Megkérdeztük a hindu vallást képviselő Krisna-tudatú hívők közösségének sajtóreferensét, mennyi igaz az állításból. Fodor Kata szerint a vizeletivás terápiáját a vaisnavák (Visnu-, illetve Krisna-hívők) nem alkalmazzák, miként arról sincs tudomása, hogy Gandhi fogyasztotta volna a saját vizeletét.
A sajtóreferens közölte: „A vizelet egy olyan végtermék, amelyben a kiürített méreganyagok találhatók, és mint ilyen, tisztátalan. Ezt a szentírások is megerősítik, amelyek szerint ez egy szennyezőanyag.” Fodor Kata eddig egyedül a homeopátiában hallott arról, hogy több tízezerszeres hígításban javasolják a módszert, de – tette hozzá – „épp tisztasági okokból ezt én sosem fogadtam el”.
„Képtelen baromság” – véleményezi kissé indulatosan a pisiterápiát Funk Sándor orvos, akinek olyan benyomása alakult ki, mintha az emberek egyre nagyobb arányban kezdenének lemondani a tudomány vívmányairól. Inkább hisznek a kóklereknek és a szélhámosoknak.
Funk szerint legfeljebb lélektani okai lehettek annak, hogy egy hajótörés vagy más katasztrófa túlélői saját vizeletüket fogyasztva menekültek meg. Folyadékot csak akkor vigyünk be a szervezetbe, ha hígabb, mint a vérünk. Márpedig a vizelet sűrű oldat, a vérnél nagyobb a töménysége, ha megisszuk, különösképpen megterheljük a szervezetet. Tengervizet sem a benne lévő só miatt nem szabad inni, hanem azért nem, mert a vérhez képest túlságosan sűrű. A túlélők tehát nem a vizeletfogyasztásnak köszönhetően, hanem annak ellenére menekültek meg.
A vizeletben a vese által kiválasztott méreganyagok vannak. Butaság, bizonyos esetekben pedig kifejezetten veszélyes gyógyításra használni – hangsúlyozta Funk Sándor. A vese működése – jegyezte meg az orvos – rendkívül bonyolult. A vesefiziológia az a tantárgy, amelyből hagyományosan a legtöbben kényszerülnek pótvizsgára az orvosi egyetemen. Az evolúció során rendkívül hosszú időbe telt, amíg az emlősök „kitalálták”, hogyan szabadulhatnak meg a méreganyagoktól. „Bődületes ostobaság” ezeket visszajuttatni a szervezetbe.
A Funk Sándoréhoz hasonló szakmai ellenérvek az interneten is fellelhetők. Az egyik fórumozó hozzászólása azonban még ennél is racionálisabb gondolkodásra vall: „aki megissza a vizeletét, annak húgyszagú lesz a szája. Elég kínos…”
