Nőket kényszerített prostitúcióra az agresszív férfi

Vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség egy szekszárdi férfi ellen, aki négy nőt durván bántalmazott, közülük kettőt prostitúcióra kényszerített - közölte a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Himmelné Ökrös Magdolna elmondta: a férfit többrendbeli kerítéssel, személyi szabadság megsértésével, testi sértéssel és kábítószerrel visszaéléssel vádolják.

Ismertetése szerint a 33 éves vádlott 2009 nyarától elfogásáig, 2011 nyarának közepéig követte el a bűncselekményeket. Egy nőt Svájcban, egy másik nőt Dunaföldváron kényszerített veréssel prostitúcióra. Egy másik sértett combján harminc késszúrással ejtett sebet, előfordult az is, hogy egyikük elájult a bántalmazások következtében. A vádlott késsel combon szúrta azt a férfit is, aki az egyik bántalmazott nő védelmére kelt.

A férfi a sértetteket tulajdonaként kezelte, bezárta őket, nem hagyta, hogy segítséget kérjenek, az egyik nőnek azonban sikerült elmenekülnie. A rendőrség azután indított eljárást, hogy az egyik sértett kapcsolatba tudott lépni kisfiával, akinek egy hozzátartozója tett feljelentést.

A férfi - aki a pszichológus szakértő szerint agresszív személyiségű, de beszámítható - előzetes letartóztatásban van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.