Nők megölését és megevését tervezgette, elítélték

Az amerikai sajtóban csak kannibál zsaruként emlegették Gilberto Valle volt rendőrtisztet, aki körülbelül kéttucatnyi nő megölését és elfogyasztását tervezte. Ugyan semmi büntetendőt nem tett, de konkrét előkészületeket tett a bűncselekmények elkövetésére. Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik.

Noha a 28 éves férfi ügyvédei szerint a Valle csupán fantáziált, az e-mailjeiben talált bejegyzések egyfajta szerepjáték kellékei voltak, az ügyészség úgy véli, a volt rendőr veszélyt jelent a társadalomra, annak ellenére, hogy ezidáig nem bántott senkit. 

Valle arról írogatott különböző internetes portálokon, és e-mailjeiben, hogyan rabolna el, ölne meg nőket, és azt is kifejtette, hogyan fogyasztaná el áldozatait. A vád szerint az elítélt átlépte a képzelet és a valóság választóvonalát, és konkrét előkészületeket tett a bűncselekmények elkövetésére: arról informálódott a neten, hogyan lehet kloroformot készíteni, milyen a tökéletes emberrablás, sőt, recepteket is keresett, hogy hogyan készítse el jövendő áldozatait - írja a Reuters hírügynökség. Valle az emberrablásra való szövetkezés vádpontja miatt életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat.

A bulvársajtóban "kannibál zsaru" néven emlegetett férfit az esküdtszék abban is vétkesnek találta, hogy potenciális áldozatait a bűnügyi nyilvántartás törvénytelen felhasználásával választotta ki.

Ügyvédei azonban a mellett érvelnek, hogy a férfi semmi büntetendőt nem tett. Az emberevésről álmodozó internetes levelezőtársaival fizikailag soha sem találkozott, nem követtek el semmit, csupán fantáziáltak a brutális dolgokról.

Valle felesége, Kathleen Mangan ugyanakkor úgy véli, több volt ez egyszerű álmodozásnál és játéknál. Egy nap ugyanis olyan dokumentumokat talált a laptopján, melyeket férje készített. Ezekben arról írt, hogy végezni akar nejével, méghozzá úgy, hogy a lábainál fogva felakasztja és elvágja a torkát. A nő azonnal értesítette a hatóságokat, és lányával együtt szüleihez költözött.

A hat nőből és hat férfiból álló esküdtszék döntése egyhangú volt. Az ügyben június 19-én hirdetnek ítéletet. Valle ügyvédjei szerint fellebbezni fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.