Nógrádban már várják a fehér gólyákat

Március végére, április elejére érkezik vissza a telelésből a fehér gólya állomány nagy része Magyarországra, így az új fészektartó állványok kihelyezését, a régiek karbantartását legkésőbb március végére be kell fejezni.

Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-nek elmondta: a munkát az Ipoly-völgyben kezdték meg az Elmű/Émász szakembereinek közreműködésével, emelőkosaras daru alkalmazásával. Valamennyi fészektartó állványt villanyoszlopra szerelik fel. Elkészítésüket korábban a területileg illetékes a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság finanszírozta, idén viszont az MME egy nyertes pályázatnak köszönhetően állja ennek költségeit.

Eddig Nógrádszakálban és Ludányhalásziban helyeztek ki új fészektartó állványokat, illetve a Szécsényhez tartozó Pösténypusztán felújítottak egy három éve lakatlan fészket.

Március végéig Vizslás-Újlakpusztán, Nemtiben, Mátraszőlősön és Ecsegen is kihelyeznek állványokat, így Nógrád megyében tíz újabb ilyen hely várja majd a fehér gólyákat. A tartókat lehetőség szerint ott szerelik fel a villanyoszlopokra, ahol előző évben a madarak már kisebb-nagyobb fészekkezdeményeket raktak.

Nógrád megyében már hosszú ideje évente átlagosan 60-65 pár fehér gólya neveli fiókáit. A gólyák száma a hetvenes-nyolcvanas években a meliorációs munkálatok – a mezőgazdasági területek vízelvezetése – miatt a mélypontra jutott, de az állomány azóta gyarapodott valamelyest. Örömteli, hogy minden évben építenek új fészkeket is a gólyák, ez különösen az Ipoly-völgyben jellemző. Ugyanakkor, főleg a Cserhátalján, megesik, hogy régi, több évtizede lakott fészkek maradnak üresen.

A fehér gólyákról szóló hírek a www.golya.mme.hu honlapon is nyomon követhetők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.