’Nincs két énem - vagy több van ennél, vagy egy’

Beck Zoltánnal, a 30Y együttes frontemberével párhuzamos életeiről beszélgettünk. Arról, hogy hogyan hat egymásra a rockzenész és az egyetemi tanár, és mesélt a legújabb lemezükről, a Szentimentáléról is.

− Ez egy egyszerű és idétlen történet: Zaza (Beck László, dobok, vokál – a szerk.) és én egy ideig Szombathelyen laktunk. Ezzel a busszal jártunk a vasútállomás és az albérletünk között. A korábbi, Körök nevű zenekarunknak meg volt egy 30Y című dala, ami éppen erről a buszjáratról szólt. Mikor törtük a fejünket az új néven, akkor említette egyik ismerősünk, hogy ez volt a legjobb dalunk, legyen ez az új név – meséli Beck Zoltán, a 30Y nevű együttes frontembere.

Az ajkai születésű Beck-fivérek már gyerekkorukban arról álmodoztak, hogy egyszer együtt fognak zenélni. Mikor Zaza befejezte a gimnáziumot, be is szállt Zoli akkori zenekarába – mely még a gimnáziumi nagy rock’n’roll felbuzdulásból maradt. Aztán Zoli és a felesége, Epi Pécsre költözött, majd követte őket Zaza is. Varga Ádám, a basszusgitáros a Pécsi Tudományegyetem üzenőfalán feladott hirdetésre jelentkezett , és később ő hozta magával Gradvolt Endre gitárost is. – Végül 2002-től, amikor a Papa (Sárközy Zoltán billenytűshangszerek, vokál – aszerk.) is Pécsre költözött a mai felállásban kezdett el létezni a 30Y – mondja Zoli.

Elmondása szerint az eleje tiszta ügy volt. – Abban az értelemben, hogy a dalok lehetősége volt, meg mi, a hangszerekkel a kezünkben. Amikor az első dal elkészül, onnan válik zavarossá a kép, mert minden dal nyomot hagy rajtad, beleavatkozik a világodba, amit létrehozol, alakító erővel bír. Aztán egyszercsak ötven dalod lesz, és annak mindenféle lenyomatai, és akkor aztán végképp nehéz meghallani az aktuális saját hangot – mondja, mikor arról kérdezem, milyenek voltak a kezdetek. A dalok szövegeit ő írja, gyorsan, kevés javítással, mint mondja, nem az a sorgyűjtögető fajta, aki mindig leírja, ami épp az eszébe jut. A zenét azonban mindig együtt szerzik. – Valaki játszik valamit, megint más belekapcsolódik, más irányba viszi a témát, kijavít egy-két harmóniát, tempót változtat vagy ritmust tör, és ha ráismerünk arra a valamire dalként, akkor megvan: ez a ráismerés, ha egyszerre történik meg, akkor dal van. Ha nem, akkor csak zenéltünk egy jót magunknak – mondja.

Zoli polgári foglalkozását tekintve egyetemi adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Romológia szakán. – Nincs két énem – vagy több van ennél, vagy egy.  De ha egyszerűen kell válaszolnom: bennem először dalok vannak, csak utána tudományos esszék – mondja. Újabban pedig egyetemi feladatai harmonizálnak is zenei világával, köszönhetően a Zenélő Egyetemnek, mely nem csupán a populáris zene tudományos igényű értelmezését kínálja, hanem az alkotás örömét is a kreatív fiatalok részére. A szakmai tartalmakat ő válogatja a rendszerben, de nem ő tanítja. –  A romológia tanszéken oktatni pedig nagyszerű: kedves, otthonos és kicsi tanszék a miénk – néha fáradtak vagyunk, de alighanem még mindig – hiszen 2000-ben alapítottuk – van bennünk elegendő alkotó energia, a kutatási témáink iránt pedig személyes elkötelezettség. Ezek nélkül pedig felesleges bármilyen tudományágban tevékenykedni – mondja.

Nem rég jelent meg az MTV EMA Hungary-díjat is bezsebelt csapat legújabb lemeze, a Szentimentálé. A zenekar régóta gyűjtögeti a korongon hallható dalokat, melyek akusztikusabbak, komolyabbak kicsit a többinél, épp ezért nem mindig illettek a bulik hangulatába. Ezek a számok önálló életre keltek, és az együttes évente egy-egy koncertet adott, amelyeken kifejezetten ezeket játszották.

A rajongók egyre inkább igényelték ezt a hangzást, és egyre többen vetették fel, hogy mi értelme van annak, ha ezeket a számokat nem rögzítik, és csak évente egyszer-kétszer játsszák el? Ez adta az ötletet, hogy készüljön egy lemez. Az együttes pedig nem érte be ennyivel, és egy formabontó filmmel is előrukkoltak, melyet Lévai Balázs készített. A lemez dalai közül tizenkettőhöz filmetűdöket forgattak, ezeket pedig egy laza történeti szál köti össze. A Szentimentálom című filmet novemberben mutatták be Budapesten, Pécsett pedig január 30-án vetítik először a Kodály Központban.

− A 30Y szentimentálé évet nyit 2013-ban, évadnyitó koncertje éppen saját városunkban lesz március 2-án, az évadzárója pedig a Művészetek Palotájában, júniusban − mondja Zoli.

Töretlen a sikere a pécsi bandának
30Y
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.