Nincs hír a tiszabői kis Dzseniferről

„Látnokok, gyógyítók és jósok” jelentkeznek tucatszám azon a rendőrségi zöldszámon, amelyen a március 6-án, Tiszabőről eltűnt, akkor öthetes csecsemő, M. Kiara Dzsenifer ügyében várnak információkat a rendőrök.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is nagy erőkkel keresi a Tiszabőről eltűnt csecsemőt: nem csak a kislány felkutatására létrehozott akciócsoport, hanem a bűnügyi osztály szinte valamennyi munkatársa részt vesz a nyomozásban – mondta Szabó Zita, a főkapitányság sajtószóvivője.

Mint ismert, az édesanya, M. Józsefné azt vallotta a rendőrségen: a kislány március 6-án, pénteken tűnt el, amíg ő kiszaladt a szobába, hogy beindítsa a mosógépet. Másoknak viszont azt mondta: átszaladt a szomszédba cigarettáért, s erre a rövid időre hagyta magára a lányát, és amikor viszszatért, a kiságyat már üresen találta. Információink szerint az ellentmondás okának kiderítésére az édesanyát hazugságvizsgálatnak vetették alá, ám ennek eredményére még várni kell. A szóvivő arról nem nyilatkozott, hogy konkrétan kinek kellett átesnie a poligráfos vizsgálaton, csak annyit mondott: ez több családtagot és kívülállókat is érintett.

A rendőrség bekérte a környék valamennyi benzinkútjának videokamerás felvételét is, mert a csecsemő eltűnésének napján állítólag többen láttak Tiszabőn egy külföldi rendszámú autót, amely nagy sebességgel hagyta el a települést. Voltak, akik szerint ezzel az autóval házalók járták a környéket, s azt feltételezték: ők lopták el a gyereket. A rendőrség még nem végzett a felvételek elemzésével – mondta Szabó Zita. Szavai szerint a nyomozás továbbra is több szálon folyik.

Az általuk megadott ingyenes zöldszámon (06-80-201-300) az elmúlt napokban önmagukat látnokoknak, gyógyítóknak és jósoknak nevező emberek jelentkeztek tucatszám, s többen látni vélték a csecsemőt, vagy információt közöltek a feltételezett hollétéről. Minden hívást ellenőriznek, de eddig nem találtak használható nyomot a bejelentések között – nyilatkozta a sajtószóvivő.

A rendőrség egymillió forintos díjat tűzött ki annak, aki segít megtalálni a kislányt. M. Kiara Dzsenifer az eltűnésekor rózsaszín trikót, krémszínű, patentos tipegőt viselt, amelyen elől egy maci látható. A csecsemő korának megfelelő fejlettségű, 3,25 kilogramm súlyú, 50 centiméter hosszú. Bal szemhéján piros folt látható, fülbevalója nem volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.