Nina Ricci bemutatóját szabotálta a FEMEN

Ahogy a tavaszi divathéten, így szeptemberben is felbukkantak az ukrán feminista szervezet tagjai a Párizsi Divathéten. Ezúttal a kifutóra is feljutott két félmeztelen aktivistájuk.

Februárban a Versace bemutató előtt tüntettek az ukrán szervezet tagjai, ezúttal Nina Ricci bemutatóján keltettek feltűnést. Két félmeztelen lány szalad fel a kifutóra, testükön olyan jelmondatokat viseltek, mint „Divat=Terrorizmus”, illetve „Model, ne menj a borbélyházba”.

A kifutón éppen akkor lépkedő 18 éves brit modell, Hollie-May Saker karját az egyikük megragadta, s az ég felé emelte.

A fiatal modell később a Twitteren fejezte ki nemtetszését, nem éppen szalonképes szavakkal. Saker nehezményezte, hogy a "ribancok" elrontották a fellépését, sőt, festékkel is összekenték a bőrét. Mint utólag nyilatkozta, legszívesebben orrba verte volna a nőt, aki rángatta, de a szerepéből nem akart kiesni és ezzel nagyobb zavart okozni a showban – írja a Daily Mail.

Azt nem tudni, hogy a FEMEN miért éppen Ricci bemutatóját szúrta ki, hisz a showban nem volt szerepeltek botrányosnak számító elemek, a modellek nem voltak illetlenül pőrék és szőrme sem szerepelt a tavaszi-nyári kollekcióban.

Tavaly ilyenkor a nemi erőszak ellen tüntettek Párizsban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.