Névrokona helyett egy mogyoródi férfi ellen indult eljárás

Egy bírósági végrehajtó egy több százezres adósságot felhalmozó férfi névrokona ellen indított végrehajtást.

A Mogyoródon élő Varga Tibor egyik nap értesítést kapott a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóságtól, hogy 353 ezer forintos tartozása miatt havonta 33 275 forintot vonnak le a számlájáról egy önálló bírósági végrehajtó letiltási rendelvénye miatt. Azonnal kérte a határozat visszavonását,  panaszt tett végrehajtónál is, és a battonyai bíróságon is kifogással élt.

„A testület azt válaszolta, hogy a kifogásom alaptalan, a végrehajtási papírokat megvizsgálva megállapították, hogy a végrehajtó nem mulasztott, és nem is sértett törvényt” – idézi a Blikk az 58 éves férfit, akitől összesen 100 ezer forintot vontak le jogtalanul, és még mindig fut a pénze után. 

Mint kiderült, egy mezőkovácsházi névrokonának van tartozása, és szerencsétlenségére nemcsak a nevük, hanem az anyjuk neve is ugyanaz. 

Végül másodfokon a Gyulai Törvényszék mondta ki, hogy megváltoztatja a Battonyai Városi Bíróság döntését, és megsemmisíti a nyugdíj letiltását. A férfi azonban a mai napig nem kapta vissza az összes pénzét.

A lap megkereste az ügyben eljáró végrehajtót, de ő elhárította a nyilatkozatot. A végrehajtói kamara elnöke későbbre ígért válaszokat. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.