Nevelési szándékkal lökte tóba a diákot a budapesti állatkerti gondozó

Fenékbe rúgott egy diákot a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik munkatársa. A fiú a lökés következtében a Pálmaház melletti tóba esett.

A fiatal iskolai programként járt tanáraival és diáktársaival az állatkertben. A fiú osztálytársaival az egyik tóban piszkálta az olvadásnak indult jeget, amikor az állatkert egyik munkatársa belerúgott a hátsójába - írja a Blikk.

A diák a Pálmaház melletti medencébe esett. A támadó elrohant. Az állatkert egy másik munkatársa elnézést kért, de a fiú édesanyja nem hagyta annyiban, és magyarázatot kért az állatkerttől.

Telefonon egy sort szabadkoztak neki, de kiderült, hogy a dolgozóval már voltak hasonló problémák. Alighogy az anya letette a telefont, máris jött a telefon a fiát vízbe lökő férfitól.

Az állatkerti alkalmazott azt mondta, hogy a fiatal rosszul viselkedett, de ő megbüntette és ha ebből tanul, akár még tisztességes felnőtt is lehet belőle.

Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője a bulvárlapnak elmondta, hogy belső vizsgálatot indítottak, hogy kiderüljön, mi is történt. A dolgozót már sikerült azonosítaniuk. Hanga hozzátette, hogy ha a valaki megsérti az intézmény házirendjét, előbb udvariasan szólnak neki, ha pedig ez nem működik, a biztonsági őrök vezetik ki az állatkertből, de tettlegességről nem lehet szó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.