Németországi menedékkérőket gyanúsítanak egy magyar nő megerőszakolásával

Rövidesen lezárják a németországi Mühlhausenben a napokban nemi erőszak áldozatául esett magyar nő ügyében indított nyomozást és már szeptemberben vádat emelhetnek a feltételezett elkövetők ellen - mondta pénteken a nyomozást vezető ügyész.
Harko Krieg a magyar közmédiának elmondta: az áldozat egy 26 éves miskolci nő, akit a hatóságok alapos gyanúja szerint három eritreai menedékkérő erőszakolt meg, a bűncselekmény a mühlhauseni pályaudvar közelében történt augusztus 27-én kora reggel, egy szabadtéri fesztivál után.

A gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak, első fokon várhatóan a mühlahauseni tartományi bíróság tárgyalja ügyüket. Kettőtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés büntetést kaphatnak. Amennyiben elítélik őket, büntetésük letöltését ugyan Németországban kezdik meg, de "elképzelhetetlen", hogy az országban maradnak. Valószínűleg néhány év után hazatoloncolják őket - mondta Harko Krieg.

Az áldozat látogatóban volt a Türingia tartományi városban - szintén magyar állampolgárságú barátjánál -, és dolgozott is Mühlhausenben, takarítóként. Időközben hazautazott Magyarországra.

Arra a kérdésre, hogy a hatóságok miért nem tájékoztatták az ügyről a berlini magyar főkonzulátust vagy a nagykövetséget, a mühlhauseni ügyészség vezető ügyésze elmondta, hogy az áldozat nem igényelte a magyar külképviselet segítségét, és a német hatóságoknak tudomása szerint nincsen automatikus tájékoztatási kötelezettségük.

Mühlhausenben "hála Istennek nem történik naponta ilyen szörnyű bűncselekmény", és az sem tapasztalható, hogy az utóbbi időben növekedett volna a bűnözés a helyi külföldiek körében - mondta Harko Krieg.

A nagyjából 35 ezer lakosú városba a tavaly elmélyült migrációs válság révén jelentős számú menedékkérőt telepítettek.

Kezdetben egy volt szovjet laktanyában kaptak szállást, majd az idén nyár elején szétköltöztették őket üresen álló lakásokba.
A magyar nő elleni támadás egyéb körülményeiről, a Mühlahusenben élő menedékkérők pontos számáról és a helyiekhez fűződő viszonyáról nem kívántak nyilatkozni a közmédiának a mühlhausen rendőrségnél, a polgármesteri hivatalban és a járási közigazgatási hivatalban sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.