Nem jogerősen 13 évet kapott a somogyzsitfai gyilkosság vádlottja

Emberölés és kifosztás bűntette miatt első fokon 13 év börtönre ítélte kedden a Kaposvári Törvényszék Császár Zoltánt, aki a vád szerint olyan súlyosan bántalmazott egy 65 éves somogyzsitfai férfit, hogy az belehalt sérüléseibe.

Ifkovics István kollégiumvezető az MTI-nek elmondta, hogy a vádlott mindvégig tagadta bűnösségét.

A gyilkosság 2010. december 29-én éjszaka történt. A vádlott rendszeresen találkozott későbbi áldozatával, akivel távoli rokonságban állt. Időnként segített neki a kerti gépeket javítani, többször együtt ittak. A gyilkosság napján egy láncfűrészt javított. Bement az áldozat házába szerszámokért, ahol italozni kezdtek, de valamivel éjfél előtt összeszólalkoztak. A vádlott ekkor támadt rá a férfira, a láncfűrésszel ütlegelte, majd  azután is bántalmazta a magatehetetlen férfit, hogy az a földre esett.

Ezután magához vette a mobiltelefonját, két karóráját, és otthagyta áldozatát. Az idős férfira másnap a szomszédja talált rá, akinek feltűnt, hogy nincs semmi mozgás a ház körül.

A korábban kisebb bűncselekményekért - ittas vezetésért, lopásért - elítélt vádlottat a rendőrök több mint két héttel a történtek után, Zala megyében fogták el. Azt elismerte, hogy a gyilkosság napján együtt ivott a későbbi áldozattal - ezt egyébként a szomszéd is látta az ablakon át -, de azt tagadta, hogy ő ölte volna meg az áldozatot.

Császár Zoltánt a bíróság első fokon 13 év börtönbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.