Nem is Ophélie volt a térfigyelő kamerák felvételein?

Egy magyar hírszerző szerint nem a Budapesten meghalt francia diáklány, Ophélie Bretnacher látható a nyomozás során nyilvánosságra hozott térfigyelő kamerák felvételein - írja a hétfői Bors.

A lap ismertetése szerint a Pepe fedőnevű férfi azt állítja, hogy a tavaly december 4-én hajnalban eltűnt lányt már a Dohány utcában elrabolták, miután kilépett a szórakozóhelyről. Helyette egy hozzá hasonló alkatú dublőrt küldtek végig Budapest utcáin.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A képeken látható utolsó kocka Budapest belvárosában, a Zrínyi utca és az Akadémia utca sarkán készült. A rendőrség ez utóbbi felvételeket soha nem hozta nyilvánosságra. A hírszerző szerint azért, mert azon a képen felismerhető, hogy nem a francia diáklány látható rajta.

Hét sört és hét felest ivott Ophélie, a felvételeken viszont egy leszegett fejű, határozott léptű, józan fiatal nő megy. A cél az volt, hogy elhitessék: a lány a Duna felé haladt. A dublőrt az akcióban részt vevők a Lánchíd környékén felvették, majd kidobták az elrabolt lány táskáját.

A hírszerző, aki több mint hét hónapja nyomoz az ügyben, úgy gondolja, hogy a lányt csak eszközként használták fel apja ellen, akinek munkahelye Európa negyedik legnagyobb energetikai vállalata.

Véleménye szerint a nemzetközi energiaügyi érdekcsoportok háborúja áll az ügy hátterében.

A Bors cikke szerint a francia hatóságok víz- és iszapmintákat kértek a Duna Lánchíd és a Csepel sziget közti szakaszából. Az ott lévő baktériumok elemzésével ugyanis ki lehet mutatni, hogy az ottani víz milyen mértékben bomlasztja el a testet. Ebből már ki lehet számolni, hogy mikor és hol került a lány teste a folyóba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.