Nem érdemes ma kocsiba ülni

Az autómentes nap programjai és a Nemzeti Vágta miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani ma is Budapesten. Az Andrássy út hétfő hajnalig teljes hosszában le lesz zárva, több autóbusz módosított útvonalon közlekedik.

A forgalmi engedélyt bemutató utasok a MÁV-Start és a GYSEV járatain - bármely belföldi forgalomban közlekedő vonaton - ma a másodosztályon díjmentesen utazhatnak. Első osztályú utazás esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat, a feláras vonatok esetében (például InterCity vonatok) a pót- és a helyjegyet, a pótjegyet vagy a gyorsvonati pótjegyet külön meg kell vásárolni.

Autómentes nap országszerte

Ma tartják Budapesten és több nagyvárosban az autómentes napot az Európai Mobilitási Hét zárórendezvényeként, a fővárosban az Andrássy úton egész nap programokkal várják az érdeklődőket.

A világ legnagyobb környezetvédelmi mozgalmának számító rendezvényhez csatlakozva a fenntartható városi mobilitást népszerűsítik, ugyanakkor a közösségi közlekedés előnyei között az olvasás és a technikai fejlődés bemutatása is kiemelt szerepet kap. Budapesten 12. éve rendezik meg a programsorozatot.

A fővárosban vasárnap az Andrássy út teljes hosszában egész napos programok lesznek, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között a legfontosabb független és kőszínházi társulatok, alkotók, befogadóhelyek - köztük a Katona József Színház, az Örkény Színház és a Trafó - kulturális rendezvényeket tartanak.

Az Oktogon és a Bajza utca között közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos interaktív programok lesznek, kitelepül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mellett a MÁV, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Volánbusz is, amelyek standjainál a biztonságos közlekedésről, a fenntartható városi életről tudhatnak meg információkat az érdeklődők.

Az NFM, a Főpolgármesteri Hivatal és a BKK korábbi tájékoztatása szerint a 90-es évekre világossá vált, hogy a fejlesztéseket, a környezetbarát közlekedést és a környezettudatos városi létet népszerűsíteni kell ahhoz, hogy sikereket érjenek el a területen, ennek jegyében rendezték meg Franciaországban az első autómentes napot 1997-ben. A kezdeményezés lényege, hogy az egyébként gépkocsit használó városlakók egy napra tegyék le autóikat, és próbálják ki az alternatív közlekedési módokat.

A kezdeményezésben az utóbbi években világszerte több mint 2000 település vett részt, így akár 200 millió emberhez is eljuthatott a Mobilitási Hét üzenete. A programsorozatban a kezdetektől részt vevő Magyarországon az elmúlt két évben már száznál is több önkormányzat szervezett saját eseményeket. A regisztrált települések száma az előzetes adatok szerint idén ismét megdöntheti a korábbi rekordokat.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.