Nem bújhatnak el a sebességmérő szlovák zsaruk

Mától a pozsonyi országos rendőrfőkapitányság nyilvánosságra hozza, hogy aznap hol, esetleg milyen típusú és rendszámú gépkocsival mérik a sebességet, illetve milyen szakaszokon végeznek egyéb közúti ellenőrzéseket. Az aktuális információk már a napilapok internetes portáljain is olvashatók.

- Az intézkedés célja az, hogy a polgároknak kedvező véleménye legyen a rendőrökről. Ugyanis mostanság a legtöbben azt tartják róluk, hogy a minél súlyosabb pénzbírság, tehát a minél nagyobb bevétel miatt zaklatják a járművezetőket, holott az ellenőrzések valódi értelme a közlekedési biztonság és a morál erősítése - tájékoztatta lapunkat a szlovákiai országos rendőrfőkapitány.

Jaroslav Sipisak elmondta azt is, hogy e hét végétől nem fognak a „bokrokba vagy a házak mögé bújva", továbbá mindössze néhány lépésre a sebesságkorlátozást jelző közúti tábláktól sem trafipaxozni. - Ha mégis előfordulna ilyen eset, akkor a 158-cas ingyenes telefonszámon bárki bejelentést tehet, s azonnal ellenőrizni fogjuk, indokolt esetben pedig meg is büntetjük a rendeletet megszegő kollégáinkat - tette hozzá.

További kérdésünkre közölte, hogy októbertől a rendőrség internetes honlapján, továbbá a nyomtatott és az elektronikus médiumok révén naponta értesítik a nyilvánosságot arról, hogy hol lesznek közúti ellenőrzések.

- Természetesen a tájékoztatás nem lesz teljes körű, hiszen indokolt esetben a helyszíneket óránként változtatjuk, s jóval több alakulatunk hajt végre rendszeres ellenőrzéseket, mint amennyit egy-egy alkalommal be tudnak olvasni. Már csak ezért sem lesz célravezető bárhol száguldozni. A bejelentett intézkedéssel szeretnénk elérni, hogy a polgárok az eddiginél jobb véleménnyel lennének a közutakon szolgálatot teljesítő és ellenőrzéseket végző rendőrökről.

 

Tömegszerencsétlenség a szlovák Polomkán. A rendőrség a biztonság érdekében méri a sebességet, nem a pénzbeszedés céljával
Workers look as a crane lifts a passenger carriage (top left) after it crashes against a bus near the central Slovak town of Polomka February 21, 2009. At least 11 Slovaks died when a bus collided with a passenger train while trying to cross a railway track in Slovakia on Saturday, police said. The fatalities were all passengers on the bus. REUTERS/Radovan Stoklasa (SLOVAKIA)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.