Nem baleset volt, a vonat elé fektették a férfit

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Járásbíróság azt a három nagyvenyimi férfit, akiket nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettel gyanúsítanak, és összefüggésbe hozhatók egy július 28-án, Újvenyimen történt halálos vasúti gázolással - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.

Kiss Z. Edward sajtóreferens tájékoztatása szerint a dunaújvárosi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálta azt a rendkívüli halálesetet, amelyben egy menetrend szerint közlekedő személyvonat halálra gázolt egy, a vasúti síneken fekvő 64 éves nagyvenyimi férfit.

A nyomozás során idegenkezűség gyanúja merült fel, ezért a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben. A három feltételezett elkövetőt múlt pénteken fogták el.

Tájékoztatása szerint a 19, 58 és 59 éves nagyvenyimi férfiak megverték a sértettet, majd kerékpárral eltolták a helyi vasútállomáshoz, ahol a sínekre fektették, és később halálra gázolta a vonat. Kiderült, hogy a 64 éves férfi a sógoránál lakott, és az albérleti díj miatt többször volt nézeteltérésük. A viták során a férfi, valamint fiai is többször bántalmazták az idős rokont.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.