Nem alszanak eleget a tinédzserek

A kamaszok nagy része jóval kevesebbet alszik az ideális mennyiségnél, a huzamosabb ideig tartó alváshiány pedig komoly egészségügyi és pszichés hatással van a fejlődő szervezetre.

A skót kamaszok 20%-a kéthetente legalább egyszer elalszik az iskolai órán, állítja egy friss kutatás. Pedig ha a fiatalok nem pihennek eleget, ingerlékenység, türelmetlenség, sőt akár depresszió is lehet a következmény; már a romló iskolai teljesítményen túl - írja a The Guardian.

A vizsgálatban a kutatók 45, 14 és 19 év közötti kamasz életvitelét figyelték meg három hónapon keresztül. A fiatalok a csuklójukon aktivitásmérő műszert viseltek és rendszeresen kikérdezték őket az iskolai szereplésükről, valamint a fizikai kondíciójukról, illetve az esetleges betegségekről is. Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik hét óránál kevesebbet aludtak naponta, jóval nagyobb eséllyel betegtek meg.

"A tinédzsereknek 9 és fél óra alvásra lenne szükségük, de az átlag mindössze 7 és felet alszik csupán. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez a normális, ennyi alvás ugyanis nem elég a szervezetüknek. A tizenévesek rengeteg mindent csinálnak az alvás rovására" - mondta el Kathryn Orzech kísérletvezető.

A szakemberek szerint az alvásproblémák nem csak Skóciában vagy a Brit-szigeteken jellemzőek, hanem sajnos lassan globális méretűvé válnak, ugyanis a fiatalok háromnegyedét érintik. A dolognak ugyanakkor van némi biológiai magyarázata is: pubertáskorban felborul szervezet hormonháztartása, és ezáltal megváltozik az úgynevezett cirkadián ritmus, a szervezet nagyjából pontos, 24 órás ciklusa is. Az elalvást segítő melatonin nevű hormon szintje leesik, a fiatalok így nehezebben tudnak elaludni, hétvégén viszont gyakran csak délben kelnek fel, ez pedig még inkább felborítja az alvási ciklusukat.

A különböző nemzetközi felmérések évről-évre romló eredményei is arra intenek, hogy kamasz gyermekeknek biztosítani kell a megfelelő mértékű pihenést, ellenesetben a fent már említett tünetek jelentkezhetnek a tanulmányi eredmények romlása mellett.

Nem alszanak, de szeretnének

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) Kommunikációs- és Médiatanácsa szerint már a 8-10 éves korosztály is rengeteg időt, mintegy napi 8 órát tölt el a tévé és a számítógép előtt, míg a kamaszoknál ez egészen riasztó, akár 11 óra is lehet. A Pediatrics című amerikai folyóiratban megjelent tanulmány azt állítja, mindezek ellenére is az alvás számít a legnépszerűbb időtöltésnek a fiatalok körében.

Számos tanulmány felhívta már a figyelmet a túlzott médiafogyasztás káros hatásaira, ugyanis komoly egészségügyi következményei lehetnek: alvási- és iskolai problémákkal, illetve az agresszióval is összefüggésbe hozták már.

Itthon sem jobb a helyzet

A Semmelweis Egyetem tavaly nyáron egyedülálló kutatást végzett, ötezer fiatalt kérdezett meg alvási és életviteli szokásairól. Az értékelés során kiderült, a gyerekek harmadának van valamilyen alvászavara. A magyar fiatalok is kevesebbet alszanak az ideálisnál és az alvásdeficit már a 8 éves gyerekeknél is megfigyelhető, pedig nekik még napi 10 és fél óra alvásra lenne szükségük.

Dr. Szabó Attila, a kutatás vezetője, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika docense akkor elmondta, a fiatalok a hét közben összeszedett alváshiányt hétvégi vagy nappali alvással próbálják pótolni, de ez hosszútávons nem jelent megoldást a problémára.

Az első - tokiói gyerekek csodálják a gyűrűs napfogyatkozást. Ha szerencséjük lesz, 18 év múlva a saját gyerekeiknek is mutathatnak majd hasonló szépséget
School children using solar viewers lie down on a lawn as they observe an annular eclipse at Hirai Daini Elementary School in Tokyo May 21, 2012. The sun and moon will align over the earth in a rare astronomical event - an annular eclipse that will dim the skies over parts of Asia and North America, briefly turning the sun into a blazing ring of fire. REUTERS/Issei Kato (JAPAN - Tags: SCIENCE TECHNOLOGY SOCIETY ENVIRONMENT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.