Nem a gyilkos ült előzetesben

Még júliusban szabadlábra helyezték, a napokban pedig jogerősen is megszüntették az eljárást egy hajléktalan férfi ellen, akit januárban egy nagykanizsai emberölés miatt vettek őrizetbe. Nemrég egy másik férfit helyeztek előzetes letartóztatásba a gyilkosság gyanúsítottjaként - közölte online kiadásában kedden a Zalai Hírlap.

A lap beszámolója szerint Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a 41 éves Á. László megalapozottan volt gyanúsítható azzal, hogy január 24-én egy bontásra váró épületben olyan súlyosan bántalmazott egy 46 éves hajléktalan nőt, hogy az belehalt sérüléseibe. A férfit ezzel kapcsolatban előzetes letartóztatásba helyezték, de a nyomozás során napvilágra került tények alapján július elsején szabadon engedték, a napokban pedig megszüntették az ellene emberölés gyanúja miatt folyó eljárást.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke a Zalai Hírlapnak azt mondta: nem alaptalanul gyanúsították meg Á. Lászlót. A férfi először tagadta, később azonban beismerte a gyilkosság elkövetését, a nyomozás során feltárt bizonyítékok viszont nem támasztották alá a bűnösségét.

Időközben a nyomozók látókörébe került a 40 éves nagykanizsai H. Ferenc, akit nemi erőszak és más erőszakos bűncselekmények miatt már ismertek. DNS-minta és más tárgyi bizonyítékok mellett beismerő vallomása is a bűnösségére utal, ezért a Zalaegerszegi Törvényszék október 25-én előzetes letartóztatásba helyezte.

A januári gyilkosságról a rendőrséget és a mentőket egy helyi lakos értesítette, aki macskát etetni ment az elhagyott házhoz, ahonnan hörgés hallatszott ki. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, az asszony - akinél semmiféle iratot nem találtak - meghalt, a nőt súlyosan bántalmazták.

Szukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója az esetet követő budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: szexuális indítéka volt az elkövetőnek. Az áldozat eltűnését az élettársa jelentette be.

A rendőrség a gyilkosság után két nappal jutott el a bűncselekmény akkori gyanúsítottjához, Á. Lászlóhoz, akit Balatonkeresztúron fogtak el. Beismerte az emberölést, de azt mondta, jelentős mennyiségű alkoholt ivott, a bűncselekmény részleteire ezért nem emlékezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.