„Nem történt ilyen” – így reagált Kiss László barátja a molesztálási ügyre

A Blikk megtalálta az egyik vízilabdázót, aki Kiss László volt úszókapitánnyal együtt 1960-ban a Margitszigeten a medencében molesztált egy 18 éves lányt. A férfi felháborodott azon, hogy meg merték kérdezni az ügyről, csak annyit mondott, „nem történt ilyen”.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a Takáts Zsuzsanna ellen elkövetett nemi erőszakról hozott ítéletnél a bíróság figyelembe vette a büntetés kiszabásakor, hogy Kiss Lászlónak volt fegyelmi ügye a tárgyalt eset előtt. Az úszó „a fegyelmi eljárás során javulást ígért és így egész eljárása egyszerű fegyelmivel elintézést nyert, noha az F. Marianna sérelmére elkövetett nemi közösülés bűntettének kísérletét követte el” – fogalmazott a bíróság.

A Marianna-ügyet a Magyar Úszó Szövetség házon belül kezelte, az érintett sportolók fegyelmit kaptak, és három hónapra eltiltották őket mindenféle sporttevékenységtől, az uszodába se tehették be a lábukat.

Mivel ebből az ügyből nem lett bírósági eljárás, a bulvárlap a sportolók nevét nem írta le, csak annyit árult el, hogy egyikük a kor ismert vízilabdázója volt, még Európa-bajnokságot is nyert a válogatottal. Egy budapesti klubban pólózott, úszóként országos bajnoki címet szerzett, a másik férfi pedig szintén egy budapesti csapat játékosa volt.

A lap megkereste az Eb-győztes pólóst, aki (bár a Blikk szerint a korabeli Népsport cikkben ott áll a neve), tagadta a molesztálást:

– Engem nem tiltottak el soha, nem tudok semmiről, hagyjanak ezzel békén! Kiss László a barátom volt. Nem történt ilyen, semmiféle eljárás nem folyt ellenem. Szeretném, ha 80-100 éves történetekkel békén hagynának – mondta a férfi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.