Nem törölték a „csalót” a „cigány” szócikkből

A Spanyol Királyi Akadémia (RAE) roma érdekvédő szervezetek tiltakozásának hatására módosította értelmező szótárának on-line kiadását, amelyben a cigány szó meghatározásai között a csaló kifejezés is szerepelt.
Az akadémia azonban nem törölte ezt a szót az értelmezési lehetőségek közül, hanem azzal a megjegyzéssel látta el, hogy használata ebben az értelemben diszkriminatív.

A spanyol esélyegyenlőségi minisztériumhoz tartozó cigány állami tanács (CEPG) korántsem elégedett ezzel a megoldással, mivel eredetileg a csaló szó törlését kérték, ugyanis méltatlanak tartják, hogy így azonosítsák a roma embereket.

Elismerik, hogy a változtatás lényeges javulást jelent a korábbiakhoz képest, de úgy vélik: egy ilyen nagy hagyományokkal és tekintéllyel rendelkező intézmény találhatott volna "elegánsabb megoldást" is.

A tanács emlékezteti az akadémiát fontos szerepére a leginkább sebezhető társadalmi csoportokról kialakult vélemény formálásában, és kéri, hogy nagyobb érzékenységet tanúsítson a szavak definiálásakor, mivel ez a szótár népszerű, az oktatásban is gyakran használják és hivatkozási alapot jelent.

Az akadémiai szótár legutolsó, tavaly megjelent 23. kiadásával kapcsolatban áprilisban kezdtek tiltakozni a különböző, nem csak roma érdekvédő szervezetek, és elindították a Nem vagyok csaló című kampányukat követelve a szótár felülvizsgálatát és újrakiadását.
Az akadémia a tiltakozásokra úgy reagált: a szótár a mindennapos nyelvhasználatot tükrözi, és nem kívántak tiszteletlenek lenni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.