„Nem okoz álmatlan éjszakákat, hogy majd király leszek”

Jóllehet a királynő továbbra is rendkívül aktív, ő bármikor készen áll arra, hogy feladatokat vegyen át tőle, ha a királyi nagyszülő ezt kéri – mondta a BBC-nek adott interjúban Vilmos herceg.

Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után a második a trónutódlási sorban, nagymamája, II. Erzsébet királynő 90. születésnapja alkalmából adott interjút a BBC televíziónak. Vilmos tulajdonképpen nagymamája helyett állt a BBC kamerája elé a csütörtökön esedékes jeles ünnep alkalmából, mivel a brit uralkodó hagyományszerűen soha nem nyilatkozik a sajtónak és a médiának.

Vilmos herceg a szerdán sugárzott interjúban elmondta: jóllehet a királynő továbbra is rendkívül aktív, ő bármikor készen áll arra, hogy feladatokat vegyen át tőle, ha a királyi nagyszülő ezt kéri.

Vilmos ezt válasznak is szánta azokra az utóbbi időben megjelent sajtóbírálatokra, melyek szerint vonakodva veszi ki részét azokból a kötelezettségekből, amelyek a királyi családban betöltött pozíciójából hárulnak rá.

Kijelentette: ha nagymamája úgy dönt, hogy uralkodói felelősségi köreinek egy részét át akarja adni, akkor ő lesz az első, aki azokat átveszi. Jelenleg azonban "a királynő áll szilárdan a kormányrúdnál", és az idén 95 esztendős nagypapa, vagyis Fülöp edinburghi herceg, az uralkodó férje "sem hajlandó lassítani" - fogalmazott a BBC-interjúban Vilmos herceg.

Fülöp már öt éve, a 90. születésnapja alkalmából vele és róla készült BBC-portréműsorban megígérte, hogy a jövőben jóval kevesebb feladatot vállal, mivel szavai szerint ebben a korban "az ember már lefelé tart fizikailag, szellemileg, és általában is jobb kiszállni még a szavatossági idő lejárta előtt".

Ennek azonban az azóta eltelt években nem sok jelét adta, annak ellenére sem, hogy többször is kórházi kezelésre szorult. A legnagyobb riadalmat 2011 karácsonyán okozta egy szívkoszorúér-elzáródás, amelyet katéteres beavatkozással és egy artériatágító betét beültetésével sikeresen megszüntettek. Az orvosok akkor teljes pihenésre utasították az agg herceget, aki azonban - ahogy unokája, Vilmos herceg a szerdai interjúban utalt is rá - ezt a parancsot gyakorlatilag elengedte a füle mellett.

Vilmos herceg a BBC-interjúban - arra a kérdésre, hogy majdani V. Vilmos királyként milyen uralkodói szerepre készül - kijelentette: nem találhatna jobb példaképet magának saját nagymamájánál, vagyis II. Erzsébet királynőnél, aki a napi politikán felülemelkedve látja el uralkodói feladatait. Hozzátette ugyanakkor, hogy a királyi családnak együtt kell haladnia a korral, magának is modernizálódnia kell, és meg kell őriznie helyét és jelentőségét a folyamatosan megújuló környezetben. "Ez a kihívás áll előttem" - fogalmazott a herceg.

Kijelentette azonban azt is, hogy nem tölt álmatlan éjszakákat erre a szerepre "várva vagy vágyva", már csak azért sem, mert amikor ő édesapja után király lesz, az azt is jelenti majd, hogy "szomorú változások" történtek a családjában. Arra a kérdésre, hogy elsőszülött gyermeke, az idén hároméves György herceg - aki Vilmost követi majd a trónon - kezdi-e már felfogni, hogy nem hétköznapi családba született, illetve Vilmos és hitvese, Katalin hercegnő foglalkozik-e már azzal, hogy miként készítse fel Györgyöt majdani szerepére, Vilmos azt mondta: Katalinnal együtt "normális családként" nevelik gyermekeiket, és jelenleg csak az a céljuk, hogy a lehetséges legtöbb szeretetet megadják nekik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.