A tévészerelő Ellenbacher Attilának hobbija a régi, már szinte senkinek sem kellő tévék megjavítása, amelyeket aztán kórházaknak adományoz. Az intézmények szívesen fogadták a televíziókat, mivel jellemzően osztályonként egy közös készülék van, amin mindig megy a vita, mert amíg valaki híradót akar nézni, addig mások focimeccset vagy szappanoperát.

Az Országos Onkológiai Intézet és az ORFI is szívesen fogadott volna 48, illetve 40 tévét, ám a felajánlásra küldött válaszlevelükben olyasmit kértek még, amit sem az adományozó, sem, az ügyről elsőként beszámoló Index, de még mi sem értünk.

A két intézmény ugyanis garanciát kért a tévékre, s így Ellenbachernek már nem áll módjában segíteni. Egy régi, amúgy is javított televíziónál kiszámíthatatlan, hogy meddig fog még jól működni, s mivel több száz tévéről van már szó, az adományozót hatalmas költségek terhelnék, ha bármilyen garanciát vállalna.

Az Onkológiai Intézet főigazgatója, Kásler Miklós azt Index érdeklődésére válaszul azt írta, hogy „minden elektromos készülékkel kapcsolatban ragaszkodunk a törvényi előírások szerinti érintésvédelemhez és a műszaki garanciához”. Kásler szerint ezért küldtek Ellenbachernak részére „egy ajándékozási szerződés tervezetet, valamint egy átadás-átvételi jegyzőkönyv mintát”.

A főigazgató azt írta, hogy „az Intézet feltételezte, hogy munkájára garanciát vállal, a tévékről minőségi és biztonság technikai dokumentumot állít ki”.

Ellenbacher Attila nem érti, hogy az eddig megajándékozott több tucat intézménynek maximálisan megfelelt egy egyszerű adományozási szerződés, amelyben le van írva, hogy az átadás pillanatától a megajándékozott viseli a készülékek karbantartásának költségét, akkor ez a két intézmény az adományozás feltételeként miért támaszt ilyen követelményeket.