Ezeket a szakokat szüntetik meg – íme a lista

Huszonegy alapszak szűnik meg 2016-tól, több átalakul és újakat is bevezetnek. Nyilvánosságra hozták a felsőoktatásban szerezhető képesítések 2016/2017-es tanévre érvényes jegyzékét.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár augusztus végére ígérte az egyeztetések befejezését, ennek ellenére a Magyar Közlöny keddi számában megjelent a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékéről és az új képesítések felvételéről szóló kormányrendelet, amely 2015. szeptember 1-jén lép hatályba - számolt be az Eduline.hu.

A változások szakonkénti bontásban: 

A bölcsészettudományi képzések közül megszűnik az andragógia alapszak, helyette 2016-tól közösségszervezésre lehet járni.

Az agrárképzések közül megszűnik az erdőmérnöki alapszak, nem lehet majd jelentkezni informatikus és szakigazgatási agrármérnöki, környezetgazdálkodási agrármérnöki, állattenyésztő mérnöki, illetve növénytermesztő mérnöki képzésre sem. A gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szak 2016-tól vidékfejlesztési agrármérnöki lesz.

A mezőgazdasági mérnöki, az állattenyésztő mérnöki, a növénytermesztő mérnöki, a környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszak és az agrármérnöki mesterképzési szak is, ezentúl agrármérnöki osztatlan képzésként indulhat.

A társadalomtudományi területen a kulturális antropológia és a társadalmi tanulmányok szakok tűnnek el. A politológia alapszak helyett 2016-tól politikatudományok képzés indul.

A gazdasági képzések közül megszűnik a gazdaság- és pénzügy matematikai elemzés, helyette osztatlan képzés indítható ugyanezen a néven , ha az oktatási intézményben alapszak és a gazdaság-matematikai elemző mesterszak is van. Megszűnik a közszolgálati alapképzés is.

A műszaki képzések közül a had- és biztonságtechnikai mérnöki képzés ezentúl biztonságtechnikai mérnöki név alatt indul, és két új szakot is bevezetnek: a hivatásos repülőgép-vezetőit, a vízügyi üzemeltetési mérnökit.

Az orvos- és egészségtudományi területen az orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapképzésnek csak a neve változik 2016-tól: orvosi diagnosztikai analitikus szakként indul.

A sporttudományi képzési terület teljesen átalakul: megszűnik a humánkineziológia, a rekreációszervezés és egészségfejlesztés, illetve a sportszervező képzések helyett sport- és rekreációszervezés néven indul új szak. A testnevelő-edző szak helyett edző képzésre lehet majd jelentkezni.

A művészeti szakok közül megszűnik a gyártásszervező, a kameraman és az alkalmazott látványtervezés alapképzés. Nem tanulnak többen fémművességet, kerámiatervezést és üvegtervezést alapszakon. Új képzésként indul viszont a látványtervezés és a tárgyalkotás, a design- és művészetelmélet helyett pedig a designkultúra képzés.

A művészetközvetítési képzési területen megszűnik a mozgóképkultúra és médiaismeret, az elektronikus ábrázolás, a képi ábrázolás és a plasztikai ábrázolás alapszak. A kézműves szak kézműves tárgykultúra néven indul majd, az ének-zenét pedig a zenekultúra váltja. Képalkotás néven egy új szakot is bevezetnek.

A kommunikáció és médiatudomány, illetve a nemzetközi tanulmányok alapképzés megmarad.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.