Nem jelentkezik a Miskolcon talált kisfiú édesanyja

Sírva, a földön üldögélve találtak a járókelők egy 3-4 év körüli kisfiúra Miskolcon, a Stadion utcában. A fiú egy szót sem szól, de a rendőrök kiderítették a személyazonosságát, és sikerült néhány másodpercig beszélniük az édesanyjával, akivel most lehetetlenség felvenni a kapcsolatot.

Blikk számolt be arról először, hogy járókelők akadtak egy síró kisfiúra Miskolcon. A rendőrök hiába faggatták, egy hangot nem adott ki. A fiút kórházba vitték, ahol oltások nyomát egyáltalán nem találták rajta, a jobb karján viszont egy régi sebből származó heg látható. A fiú nem alultáplált, és az öltözetéből is arra lehet következtetni, nem hanyagolták el szülei.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta, a gyerekért még nem jelentkeztek a szülei.

Az alezredes tájékoztatása szerint sikerült megállapítani a 3 év körüli kisfiú személyazonosságát, és egy telefonszám alapján elérték az édesanyját, ám hívás közben a vonal néhány másodperc alatt megszakadt, és azóta sem veszi fel senki a telefont. Ismert a nő miskolci lakcíme is, de ott sem találják – tette hozzá a szóvivő, aki elmondta, a miskolci rendőrkapitányság az ügyben kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást még kedden.

A rendőrség keresi a gyermek édesanyját, ugyanis a néhány másodperces beszélgetésből nem sikerült megtudni, milyen körülmények között maradhatott egyedül a gyermek, és miért nem jelentkezik az anya azóta sem.

Blikk kiderítette, a magára hagyott kisfiút Gerzsonnak hívják, és továbbra sem szólal meg senkinek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.