Életveszélyes a Duna

Az elmúlt napokban hatan fulladtak a Dunába Magyarországon, a folyó városi szakaszain tilos a fürdőzés.
A dunai fürdőzés veszélyeire hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Dunai Vízirendészeti kapitánysága pénteki, a fővárosban megtartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a Duna magyarországi szakaszán július 7. és 9. között hatan fulladtak vízbe, többségük a főváros területén fürdőzött.

Barnácz István, a kapitányság vezetője ezzel kapcsolatosan hangsúlyozta: a fő szabály szerint tilos a fürdőzés a Duna valamennyi, városon átvezető szakaszán, így Budapest egész területén, illetve máshol is csak a kijelölt helyeken szabad úszni.

Elmondta: az idén már 35-en fulladtak a Dunába, a baleseteket pedig többnyire emberi felelőtlenség okozta.
Figyelmeztetett arra, hogy a Duna mint nemzetközi vízi út rendkívül veszélyes. A folyó uszadékokat sodor, kis területeken is szélsőségesen ingadozó a víz hőmérséklete, jelentős a hajóforgalom és az épített partfalak miatt különösen a városokban erős a hullámzás.

Különösen frekventált, így veszélyes helynek számít a többi között a Római-part, a Margitsziget, a Hajógyári-sziget és a Kopaszi-gát, közlése szerint ezeken a területeken fokozott ellenőrzést végeznek.

Hozzáfűzte: az elsődleges céljuk nem a büntetés, hanem a figyelmeztetés, a balesetek megelőzése. Annál is inkább, mert a Dunában nem elegendő az úszásjártasság. Ugyanis azoknak a 80 százaléka, akik a folyóban lelték a halálukat, tudott úszni, és az emberek általában a parttól mindössze 15-20 méterre fulladnak a vízbe.
Különös kockázatot jelent az alkoholfogyasztás, illetve a szív- és érrendszeri betegségek - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy 14 évnél fiatalabb gyerekek számára a vízi járműveken kötelező a mentőmellény viselése, illetve motoros hajó csak a megfelelő jogosítvánnyal vezethető.

A hajózási szabályzat minden vízi jármű esetében meghatározza a kötelező felszereléseket, amelyeket ellenőriznek is - mondta az alezredes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.