Nem hivatalos esküvőt tartott egy leszbikus pár Kínában

Egy leszbikus kínai pár boldogságot árasztó esküvői képei jelentek meg a kínai közösségi médiában és a nyugati sajtóban csütörtökön, miután nem hivatalos szertartás keretében "egybe keltek".
Az egyébként melegjogi aktivisták célja a ceremóniával az volt, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság döntése után - amely az azonos nemű párok számára is alapvető jogként deklarálta a házasságot - ráirányítsák a figyelmet arra, hogy a kérdést vannak, akik Kínában is aktuálisnak tartják.

Li Ting-ting és Teresa Hszü annak tudatában szánta el magát a külsőségeiben egyértelműen esküvőt idéző, ám szimbolikus aktusra, hogy Kínában egyrészt semmi jele nincs annak, hogy egyfajta társadalmi igényt fejeznének ki, másrészt egyelőre a törvényhozás sem kíván foglalkozni a témával.

Ting-ting és Teresa Peking külvárosában fogadtak hűséget egymásnak, és cseréltek gyűrűt annak tudatában, hogy házasságuk Kínában nem lehet törvényes. A helyszín egy étteremben volt, amelyet színes léggömbökkel és szivárványszínű zászlókkal díszítettek fel. Fényképeiket is kifüggesztették. Körülbelül húsz barátjuk és csaknem ugyanennyi riporter ünnepelt velük, illetve vett részt az eseményen.

Li elmondta, tenni akartak valamit az azonos neműek házasságkötéshez való jogának kiharcolásért, s jelezte, szerinte a lehetetlennel szemben is fel lehet venni a harcot, a történelem megváltoztatásához szünet nélküli erőfeszítésekre van szükség.

Lapjelentések utalnak rá, Li egyike volt azoknak a nőjogi aktivistáknak, akiket márciusban őrizetbe vettek, mert a parlament éves ülésszakának idejére eső nemzetközi nőnap alkalmából be nem jelentett, szórólapos demonstrációt kívántak tartani a közlekedési eszközökön tapasztalható szexuális zaklatás ellen. Őt és négy társát jelentős nemzetközi tiltakozást követően, több mint egy hónap múltán engedték szabadon.

Li megjegyezte, hogy a washingtoni legfelsőbb bíróság döntését "mindenki ünnepelte Kínában, de az egy amerikai törvény", semmit nem jelent Kína számára. Ezért - tette hozzá - tenni akartak valamit. Mint mondta, a biztonsági szervek az esemény előtt kapcsolatba léptek velük és kicsit tartanak a következményektől.

A kínai média a múlt hónap közepén beszámolt arról, hogy a melegek paradicsomának számító dél-kaliforniai West Hollywoodban hét kínai származású homoszexuális és leszbikus pár mondta ki a boldogító igent, miután megnyerték két kínai internetes cég vetélkedőjét.

A feladat az volt, hogy a párok ismertessék szerelmük történetét. A győzteseket a közönség szavazatainak döntése juttatta az Egyesült Államokba, ahol Lindsey Horvath polgármester adta össze őket.

Kínában hivatalosan 2001-től nem számít "mentális zavarnak" a homoszexualitás, a témáról rengeteg szó esik, és a melegek - különösen a nagyvárosokban - egyre nyíltabban felvállalják másságukat. Az országban meleg szórakozóhelyek működnek, hivatalos társkereső oldaluk van. A kínai társadalom egyre elfogadóbb, az iskolázott emberek mind toleránsabbak, de a világ legnépesebb országában még mindig százmilliók számára elképzelhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a gyerekük, hozzátartozójuk nyíltan is vállalja másságát, szakítson a hagyományos családmodellel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.