Nem fért bele a koporsóba - eltörte a halott lábát a temetkezési cég

Kegyeletsértést követett el egy budapesti temetkezési cég, amely eltörte egy szívműtét közben elhunyt 18 éves fiú lábát, hogy bele tudják préselni a koporsóba.

A család 2014. május 10-én a ravatalon vette észre, hogy Laci testét holtában meggyalázták. A 18 éves fiút kicsavart bokával, véresen tuszkolták bele a túl kicsi koporsóba.

– A temetkezési cég megrendelő­levelén feltüntettem, hogy a fiam 192 centiméter magas volt – mesélte az előzményeket a Blikknek Júlia, az édesanya, akit a szertartás előtt másfél órával a temetkezési cég egy dolgozója telefonon keresett. A temetésen letakarták a fiatal testét, ami az anyának gyanús lett. Ami ezután a szeme elé tárult, attól majdnem elájult: "...megpillantottam a felfelé álló cipőtalpát, kitekert bal bokájá" - mondta a negyvenhárom éves hölgy, aki az eset miatt beperelte a budapesti temetkezési vállalatot. Megjegyezte, hogy nem pénzt akar, csak nem szeretné, hogy mással is ilyen történjen.

A temetkezési vállalat igyekezett hárítani a felelősséget, de nem sikerült. A bíróság első fokon megállapította, hogy kegyeletsértés történt. A cég nem fellebbezhet a döntés ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.