Bombafenyegetés miatt faggatta az FBI a Tankcsapdát

Tovább utaztak Párizsba az Air France bombafenyegetés miatt kényszerleszállásra kényszerült, majd a biztonsági átvizsgálás után továbbengedett gépével a Tankcsapda zenekar tagjai. A rockzenészek nem estek pánikba, és szerencsére bomba sem volt a gépen.
Mint Bakó Csaba, a zenekar sajtósa a Népszabadságnak elmondta: a kéthetes, hat amerikai és két kanadai várost érintő turnéjáról hazafelé tartó zenészek nem szálltak át másik repülőre, mert szeretnének mielőbb hazajutni, és még egy párizsi átszállás is vár rájuk, vélhetően az is több időbe telik majd, mint korábban. A rockbanda és négyfős kísérete körülbelül három órát töltött a többi utassal együtt Salt Lake Cityben, ahol őket is kikérdezték az FBI emberei.

A zenészek sejtették, hogy a Los Angelesből Párizsba tartó repülőgépet és utasait a párizsi terrortámadás miatt a korábbiaknál jóval alaposabban fogják átvizsgálni, de arra nyilvánvalóan nem számítottak, hogy útközben is. Biztonsági okokból időben, órákkal a gép indulása előtt kiértek a repülőtérre. A Debrecenből riasztott sajtósuk elmondta: körülbelül hajnali négy óra lehetett, amikor hívták őt, hogy leszálltak útközben, és reggel nyolc volt már, amikor útnak indulhatott a gép, amelyen nem találtak robbanószerkezetet az amerikaiak.

A zenekar még San Franciscóban
Facebook

A párizsi terrortámadások híre már Amerikában érte a Tankcsapdát, akik az iszonyú vérengzés helyszínén, a Bataclanban koncertezett Eagles of Death Metal zenekarral is együtt éreznek, mint aktív zenészek, akik gyakran játszanak hasonló helyeken – Párizsban hajdan egy kisebb helyen léptek fel. A zenészek tudják, hogy milyen komoly biztonsági intézkedések vannak egy-egy tömegeket vonzó koncert előtt. Miként azt is, hogy gépfegyverekkel érkező terroristákra sehol sem lehet felkészülni.

De legalább az ellen lehet tenni, ami a bukaresti klubban történt október 30-án, ahol a koncert közben keletkezett tűz, az annak nyomán kitört pánik, és a belélegzett gázok hatására több mint ötvenen haltak már meg. Magyarországon a West Balkánban történt tragédia óta megszigorították a tűzvédelmi és menekülési útvonalakkal kapcsolatos szabályokat, és több helyszín maximális befogadóképességét csökkentették a korábbinál kisebbre a hatóságok.

Az biztos, hogy a koncertszervezőkre és a biztonsági szolgálatokra a Párizsban történtek után újabb kihívások várnak, a veszély megelőzésére mindenki még az eddigieknél is jobban igyekszik odafigyelni. Vannak már olyan rendezvényhelyszínek, ahol az első biztonsági szűrést kapun kívül végzik – tudtuk meg Bakó Csabától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.