A babahordozó miatt nem engedett utazni egy anyukát a szegedi trolisofőr

Nem engedett felszállni egy érvényes bérlettel utazó édesanyát a szegedi 19-es troli sofőrje, mert Rosta Katalin a hátán, babahordozóban vitte egyéves gyermekét.

Mint az anyuka a Szeged Ma hírportálnak elmondta, nem is az háborította fel legjobban, hogy nem szállhatott fel, hanem a sofőr szavai sértették anyai önérzetét. A férfi ugyanis azt mondta neki, hogy vegye ki a gyereket a csatos hordozóból, mert megnyomorítja és veszélyezteti az életét, ha így utazik.

„Mégis milyen alapon kérdőjelezi meg az én anyai döntéseimet a trolibusz vezetője?" – vetette fel Katalin, aki panaszt is tett A Szegedi Közlekedési Kft.-nél. Az ügyfélszolgálaton az anyát biztosították afelől, nem tiltja semmi, hogy babahordozót használjon.

A portálnak ezt megerősítette az SZKT ügyvezető igazgatója, Majó-Petri Zoltán is, aki azt mondta, hogy a babahordozót használó kismamák saját felelősségükre viselhetik bármelyik típust, az elöl vagy háti hordót egyaránt, nincs semmilyen szabály, ami tiltaná, hogy trolibuszra vagy villamosra szálljanak.

Rosta Katalin panaszát már elkezdték kivizsgálni, a sofőr előzetesen annyit mondott el, hogy megkérte a nőt, üljön le és vegye az ölébe a kicsit, mert balesetveszélyesnek tartotta, hogy hordozóban utazzon a gyerek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.